És valóban villamosítják!

iho   ·   2015.11.02. 18:45
00kicsi

Szinte el sem hiszi az ember, a 2-es vonal villamosítására kiírták a közbeszerzést. Némi szkepticizmussal tölthet el vasútbarátot és utast a Pilis vasútjának – különösképp az Óbuda–Pilisvörösvár szakasznak – elhúzódó felújítása, az azóta is tapasztalható hibák.

A közbeszerzési törvény november 1-jei változása miatt azonban több, küszöbön álló közlekedésfejlesztési projektet előre kellett hozni, ezzel talán hamarabb is feszülhet a drót a 2-es vonal fölött, minthogy gondoltuk volna. (Nem.)

A közbeszerzés részleteiből kiderül: összesen ötvenegy kilométernyi drótot húznak ki, bővítik az istvántelki vontatási alállomást, és újat építenek Dorogon. A vasútvillamosítás részeként öt kilométer optikai kábelt fektetnek, és összevont vasúti irányítórendszert telepítenek. A tender többi pontja további járulékos beruházásokat takar.

Dorogon 3700 méternyi vágányt szednek fel, Angyalföldön és Esztergomban ötvenöt centiméteres magasperont, perontetőket (az előbbi helyszínen aluljárót is) építenek. Az intermodalitás jegyében Esztergomban a vasút mellé helyezik át a buszpályaudvart, Dorogon pedig könnyebb lesz elérni autóbusszal az állomást az új bejáróúton. Megújul a projektből kimaradt három állomás: Esztergom, Dorog és Klotildliget felvételi épülete.

Már nem sokáig csupaszok az oszlopok (fotó: Kemsei Zoltán)

Kelenföld és Százhalombatta között a 40a vonalon megújul – egyelőre ideiglenes formában – a biztosítóberendezés, hatvanöt csoport kitérőt építenek át, három állomáson ötven kitérő kap fűtést. Kilenc állomáson épül SK+55-ös utasperon, hat különszintű kereszteződés, huszonhét híd és áteresz újul meg.

A 30-as vonalon, Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy között több mint ötvenhárom kilométer pálya újul meg hatvan kilogrammos felépítménnyel, Balatonszemes és Balatonlelle felső között második vágány kiépítésével. Huszonegy ötvenöt centiméter magas peron épül, harminckét kitérőcsoport kap villamos váltófűtést. Balatonföldváron és Balatonlellén új perontető épül, Szántód-Kőröshegy, Balatonszárszó, Balatonszemes, Balatonlelle felső, Balatonboglár, Fonyód, Balatonfenyves és Bataonmáriafürdő állomásokon építik át a kitérőket. A 30-as vonal, továbbá Kaposvár elővárosi közlekedésének fejlesztéseként a Kaposvár–Fonyód vasútvonalat is felújítják.

A pályázatokat 2016. január 14-én bontják fel, a kivitelezési határidőket a szerződések megkötése utánra várhatjuk.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek