ETCS Hegyeshalom–Rajka között

iho   ·   2015.03.12. 16:15
00kicsi

Az Európai Unió előírásai szerint az ERTMS E folyosóhoz tartozó vasúti szakaszokat 2015 végéig fel kell szerelni ETCS vonatbefolyásoló rendszerrel. Ezek közé tartozik a Hegyeshalom–Rajka–országhatár szakasz is. A rendszer kiépítése az átjárhatóság biztosításának, így a versenyképes közlekedés feltételrendszerének is alapeleme, hiszen így a határokon keresztül megállás, korlátozás nélkül közlekedhetnek a vonatok.

A mozdonynak jeleket továbbító, pályába épített baliz<br>(forrás: GYSEV)

A kivitelezési munkálatokat a Thales Rail Signalling Solutions Kft., a Thales Austria GmbH., valamint a Dunántúli Távközlési és Biztosítóberendezési Építő Kft. közösen végzi. A tervezési munkálatok befejeződtek, 2015 márciusától megkezdődik a pálya menti vonatbefolyásoló elemek telepítése, az ETCS illesztése az állomási és vonali biztosítóberendezéshez, illetve a funkcionális műszaki vizsgálatok elvégzése.

A projekt összköltsége 620 millió 515 ezer forint, amely az Európai Unió támogatásával, a Közlekedés Operatív Program (Közop) forrásainak felhasználásával valósul meg, száz százalékos támogatással.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek