Év végi meglepetés: az Air Canada Boeingokat vesz

iho   ·   2013.12.13. 18:00
cim_e190

Az év végére is maradt néhány hatalmas repülőgép-üzlet, köztük egy óriási meglepetés. Amint azt az iho/repülés is megírta, az Air Canada alapos flottamegújításra készül, és a megfigyelők eléggé biztosra vették, hogy mivel a légitársaság eddigi keskenytörzsű alaptípusa az Airbus 320-asa volt, a beszerzés is ezt az európai gépcsaládot célozza meg, vagy a mostani, vagy a továbbfejlesztett neo-változatokat. Ehelyett a kanadai nemzeti légitársaság a konkurenciát választotta, hatvanegy Boeing 737 MAX-ra fix, további negyvennyolc gépre pedig opciós szerződést kötött, listaáron összesen 6,5 milliárd dollár értékben.

A fordulat mögött sejthető az a logikus indok, hogy a légitársaság szélestörzsű gépei is Boeing-gyártmányok: a 777-esek és a szintén búcsúra készülő 767-esek mellett jövőre megérkeznek a Dreamlinerek első példányai is. A Boeing sikere mögött azonban nyilván egy jobb ajánlat is gyanítható, ami ilyen üzleteknél sokszor egyszerűen a gépek valóságos árát jelenti, tehát hogy a listaárhoz képest mekkora engedményt ad a vásárlóknak a gyártó a nagy üzlet reményében.

Korábban az Air Canada használt már 737-eseket, még a 200-as sorozatból

A mostani történetben azonban lehetett egy másik fontos faktor is, mégpedig az, hogy a Boeing az eladások mellett, vagy részben azok ellenértékeként, átvesz vagy átvállal az Air Canada jelenlegi flottájából huszonöt Embraer 190-es regionális utasszállítót, és ezzel legalábbis részben leveszi a légitársaság válláról a flottafrissítés nehézségének egyik, ritkábban napvilágra kerülő oldalát, azt, hogy a lecserélt gépeket is valamiképp értékesíteni kell. Az üzletnek ez a része ugyanakkor azt is jelenti, hogy az Air Canada a kapacitás bővítése és a hatékonyabb üzemeltetés jegyében a kisebb befogadóképességű Embraerek helyett is a nagyobb Boeing-keskenytörzsűeket állítja be hálózata egy részére, ami egyben arra utal, hogy a társaság a forgalom erős növekedését reméli.

Mostani egyfolyosós flottájának azonban az A320 az alapgépe

Ez a részügylet azonban átvezet minket az Air Canada flottafrissítésének egy másik, talán az előzőnél is izgalmasabb oldalára, amiről most még nem hoztak nyilvánosságra döntést, ez pedig a regionális, 100–150 utast befogadó gépek cseréje. Merthogy azért a cég változatlanul fenntartja ezt a kategóriát is, és éppenséggel itt még izgalmasabb verseny zajlik, mint a középhatótávolságú egyfolyosós kategóriában. Az Embraer a 190-195-ös gépcsalád megújított változatát kínálja, a versenytárs azonban a kanadai légitársaság megrendeléséért folytatott küzdelemben: a kanadai gyártó, a Bombardier.

Továbbra is rendkívül fontos gazdasági, de presztízskérdés is egyben, hogy vajon az Air Canada előnyben részesíti-e a brazil gépekhez képest a Bombardier új, egyelőre még csak egy példányban repülő utasszállítóját, a CSeriest, amely ráadásul nemcsak a regionális kategóriában versenyzett volna, hanem nagyobb változatát éppenséggel az Airbus 320-asával szemben az egyfolyosós kategóriában is sokan esélyesnek gondolták.

Vajon vált-e a regionális kategóriában az Air Canada az Embraerekről...

A technikai megfontolások, a kockázatelemzés eredményei meglehetősen kétesélyesek. Az Embraer új változata még nem repül, a CSeries legalább egy prototípusa már létezik. Miközben a Bombardier éppenséggel azzal kecsegteti a vevőket, hogy vadonatúj konstrukciót kínál vadonatúj hajtóművel, és a friss technológiák komoly üzemeltetési megtakarításokat ígérnek, addig a brazilok épp azt mondják, egyébként ez ügyben pontosan követve a sikeres nagy gyártók, a Boeing és az Airbus gyakorlatát, hogy az általuk kínált javított, modernizált gépek, épp mert csak továbbfejlesztései a jelenlegi típusoknak, sokkal kisebb kockázatot képviselnek fejlesztésben, forgalomba állításban, üzemeltetésben.

...az ugyancsak kanadai CSeriesre?

A mai viszonyok közepette mindehhez képest nem biztos, hogy döntő a presztízs-szempont, az, hogy kanadai társaság kanadai géppel repüljön. A Bombardier egyik magát megnevezni nem akaró vezető alkalmazottja persze elárulta, ami teljesen nyilvánvaló, vagyis hogy a cégnek rendkívül fontos, hogy győzzön az otthoni versenyben. A légicégek azonban most már szigorúan és elsősorban a saját gazdasági érdekeik után mennek, és ezek felülírják a nemzeti gondolatokat. Ez speciel jónéhány olyan amerikai társaság esetében is beigazolódott, amelyek valamilyen megfontolásból az európai A320-as gépcsaládot választották.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek