Évforduló és megrendelés Helsinkiben

iho/vasút   ·   2012.10.20. 16:35
00

Az új vonatok a metróvonal nyugati (Matinkylä-Ruoholahti) meghosszabbítása miatt szükségesek, a HKL egyúttal további egységekre kötött megállapodást mind a metróvonal további nyugati, Matinkylä–Kivenlahti közti, mind pedig a keleti meghosszabbítása esetére. A klímaberendezéssel ellátott új vonatok 90 méter hosszúak, a férőhelyek száma 576. A színterv a hagyományos narancssárga marad.

Metróhíd Vuosaari felé<br>A képre kattintva fotógaléria nyílik<br>(Dáné József felvételei)

A kocsikat ideiglenes vezérlőállással látják el, amit az automatizált üzem beindítása után eltávolítanak. A szerződés szerint az első tesztvonat 2014 végén érkezik, a teljes, húszkocsis állomány 2015-16-ban áll forgalomba – írja az omakaupunki.hs.fi portál. Mindenképp megjegyzendő,hogy a legelső, 100-as sorozatú kocsikba éppen ilyen „ideiglenes jellegű” vezérlőpultot készítettek, de harminc éve használják. Pár éve a Siemens próbálja az automatizálást újra megoldani, egyelőre kevés sikerrel.

Menekülőlétra az ülések alatt, a vezetőfülke ajtaja mellett

Nem ez az egyetlen esemény a helsinki metró háza táján: még augusztusban ünnepelték a metró építésének harmincadik évfordulóját. A minimalizmus jegyében (két kiállított szerelvény) megtartott évfordulón Itäkeskus elágazóállomásának ritkán használt középső vágányra állítottak a két használatos sorozat szerelvényeiből egyet-egyet, ahol a vezetőfülkékben metrókocsi-vezetők válaszoltak az érdeklődők kérdésére. Bár a bemutató mindössze hétköznap tíztől délután kettőig tartott, érdeklődőből nem volt hiány.

Kapcsolódó hírek