Evopro-siker a Föld körül

Kemsei Zoltán   ·   2016.09.29. 08:45
00kicsi

A 80 e-days around the world, azaz 80 e(lektromos) nap alatt a Föld körül nevű túra ötlete 2012-ben fogant meg a spanyol Rafael de Mestre fejében, aki egy Tesla Roadster elektromos hajtású gépkocsival 127 nap alatt kerülte meg a Földet. A 2016-os (olimpiai években rendezik a túrát) úton egy magyar csapat is részt vett, a budai Várból már ismerős Evopro Modulo C68e autóbusszal.

A világot járt Modulo a Bajcsy-Zsilinszky úton (a szerző felvételei)

A csapatot a MABI-Bus és az Evopro szakemberei alkották, a buszt természetesen nem a fővárosi forgalomból vették ki erre az útra, egy speciálisan felkészített és átalakított tesztjármű (pontosabban kettő, egy az európai, egy pedig az amerikai szakaszon) falta a kilométereket. Az utóbbi helyszínen maga a részvétel is izgalmas volt: mindenképp lakóbuszként – különben nem lehetett volna bevinni az Egyesült Államokba – kellett biztosítást kötni rá, és a hajóút lassúsága miatt három nap késéssel – behozták! – indultak a mezőny után.

A „lakóbuszosított” belső tér, a sajtótájékoztatóra a szanitert már eltüntették

A túra az elektromos autók létjogosultságát volt hivatott bizonyítani, és ezzel alapjában véve nem is volt gond, habár az akkumulátorok töltése (biztonság kedvéért a meglévő egy mellé még egyet szereltek a buszba) néha nem volt zökkenőmentes: a térképen jelölt, ám már nem működő töltőállomások, üzemekből kért áram, nem is beszélve az európai és az amerikai töltőszabványok eltéréseiről gördített szerencsére kisebb akadályokat az út elé.

A busz oldalán minden szükséges információ szerepel

Összességében azonban mindenképp sikeres volt az út. A Modulo C68e ismét bebizonyította gazdaságosságát, az Európában összesen megtett, valamivel több mint ötezer kilométeren közel kétezer kilowattóra energiát fogyasztott, száz kilométerre vetített átlagfogyasztása 39,9 kilowattóra volt (ha ugyanezt dízel autóbuszra adaptálva nézzük, közel ezer liter gázolajat takarított meg), a fékezéskor üzembe álló visszatáplálás Romániában, a Transzfogaras autóúton a hajtásra felhasznált energia tizenöt százalékát töltötte vissza az akkumulátorba. Jól vizsgázott San Francisco hírhedten meredek utcáin is: az elvárt tizenhat százalékos emelkedő helyett harminc százalékoson is képes volt megindulni.

Helmich József csapatvezető tartotta az útibeszámolót

A túra közben és közvetlenül utána Spanyolországban (a kezdőpont és a végállomás egyaránt Barcelona volt) nyerte el a legnagyobb tetszést a jármű, a madridi közlekedési cég, és egy, városi és helyközi forgalmat egyaránt ellátó vállalat két kemény napon át, minden létező forgalmi nehézség közepette nyúzta-nyüstölte, a legnagyobb megelégedésre.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek