Évtizedes utasmennyiségi rekord a lengyeleknél

iho/vasút   ·   2017.01.31. 13:45
400px_pkpic_flirt3

A lengyel vasútiügyi hivatal UTK a napokban kiadott kimutatása alapján tavaly 292,4 millióan választották a vasutat Lengyelországban: ez 4,3 százalékkal magasabb, mint a tavalyelőtti adat. Ezt megelőzően 2002-ben utaztak többen, amikor 304,1 millióan vették igénybe a kötöttpályás tömegközlekedés e formáját. A megtett összes utaskilométer-mennyiség is 9,9 százalékkal, 19,2 milliárd kilométerre nőtt 2015-ről 2016-ra, ami 2008 óta a legjobb eredménynek számít. A magunk mögött hagyott éven a lengyel személyszállító vasúttársaságok járatai összesen 159,9 millió vonatkilométert tettek meg, ez 11,5 százalékkal több a 2015-ösnél.

Tizennégy éves rekorderedményt ért el a vasúti személyszállítás Lengyelországban. A folyamatos növekedés többek között a PKP IC a felvételen látható új, korszerű motorvonatainak is köszönhető

Az UTK elnöke, Ignacy Góra a kimutatás eredményei kapcsán elmondta, 2015 a személyszállítás területén nagyon jó évnek mondható. A 290 milliónál is több utas egyértelműen azt jelzi, hogy az emberek folyamatosan térnek vissza a vasúthoz. Az új, komfortos szerelvények, valamint a csökkenő menetidők látható eredményt produkálnak – adja hírül az International Railway Journal.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek