Ez is az EU: nem jár a német pluszpénz a külföldi sofőrnek

MTI/iho   ·   2015.01.21. 09:59

Az Európai Bizottság (EB) szerint sérti az uniós jogot a minimálbérre vonatkozó németországi szabályozásnak az az eleme, amely szerint az óránkénti bruttó 8,5 eurós (mintegy 2700 forint) minimálbér a külföldi szállítmányozó cégek alkalmazottainak is jár, amíg német területen végeznek munkát, akkor is, ha csupán átutaznak az országon.

Német hírportálok beszámolói szerint a brüsszeli bizottság egy név nélkül nyilatkozó magas rangú tisztségviselője azt mondta: több tagállamból érkezett panasz az ügyben, és a testületben a kérdés tanulmányozása nyomán az a meggyőződés alakult ki, hogy nem fér össze a közösségi jogszabályokkal a német minimálbértörvényből következő előírás, miszerint a külföldi székhelyű szállítmányozó cégek kötelesek legkevesebb 8,5 eurónak megfelelő összegű bruttó órabért fizetni az általuk foglalkoztatott gépkocsi, kamion-, vagy buszsofőröknek arra az időre, amíg áthaladnak Németországon.

– A bizottság jelenleg mérlegeli, mikor kezdje meg a német kormánnyal az úgynevezett strukturált párbeszédet, amelynek az a célja, hogy mihamarabb megoldás szülessen a problémára az uniós joggal összhangban, mégpedig anélkül, hogy hivatalos kötelezettségszegési eljárás indulna – tette hozzá a tisztségviselő.

Az EB egy szóvivője hivatalosan azt közölte, hogy Brüsszel megítélése szerint a német minimálbértörvény ugyan megfelel a közösség szociálpolitikai alapelveinek, de vizsgálnak Magyarországról és Lengyelországból érkezett panaszokat, amelyek a szabályozásnak a szállítási ágazatot érintő egyes részleteire vonatkoznak.

A német munkaügyi minisztérium közölte, hogy bármikor készséggel nyújtanak felvilágosítást az ügyben Brüsszelnek. A kormány meggyőződése szerint a minimálbérről szóló törvény megfelel a közösségi jog előírásainak – tették hozzá.

Németországban január 1-jével vezették be a valamennyi ágazatban egységesen kötelező, óránkénti 8,5 eurós minimálbér intézményét. A szabály az ország területén folytatott munkavégzésre vonatkozik, így azokban az esetekben is, amikor a munkavállaló csak ideiglenesen tartózkodik Németországban, és nem németországi székhelyű cég alkalmazásában áll.

Korábban az MTI érdeklődésére az ügyben illetékes vámhatóság egy szóvivője elmondta, hogy a közúti fuvarozó cégeknek előzetesen el kell juttatniuk a hatóságnak egy német nyelvű, úgynevezett munkavégzési tervet, amelyben jelzik, hogy ki, mikortól és várhatóan meddig végez teher- vagy személyszállítási tevékenységet az országban. A nyomtatványon nyilatkozniuk kell arról, hogy kötelezettséget vállalnak a német előírások betartására, és a hatóságok felszólítására bemutatják az ezt igazoló dokumentumokat, illetve azok német nyelvű fordítását.

A pénzügyminisztérium egy szóvivője elmondta, hogy a minimálbért szabályozó előírások betartását „természetesen” ellenőrzik, és ennek céljából 2019-ig összesen 1600 fővel növelik a vámhatóság személyi állományát.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek