Ezt eltolták

Ács Attila   ·   2011.11.18. 14:30
tol_fooldal

Mintegy három hónap elteltével véglegesen hazatért az a tizenkét villamos (kilenc KCSV, két FVV és a nosztalgia-ikerszerelvény), amely még a nyár végén települt ki a Nagyerdőre. Az átmeneti távollét a kettes viszonylat új, Hunyadi és a Péterfia utcák kereszteződésében épített kitérője miatt vált szükségessé, hiszen a munkálatok miatt ezen a szakaszon a menetrend szerinti közlekedést nem lehetett megoldani – a villamosok szükség esetén azért eljuthattak a kocsiszínbe, amire a három hónap során akadt is példa.

Az utóbbi hetekben viszont mintegy száz-százötven méter hosszon a felsővezetéket is leszedték az említett helyen. Ezért a DKV egy különleges megoldáshoz folyamodott: ezen a szakaszon a MÁV egyik kétéltű munkagépe tolta át a tujákat. A Kálvin téren azonban egy rövid, frissen betonozott szakaszon is át kellett haladni, amire a munkagép természetesen nem hajthatott rá: itt némi lendületvétel után, kézi erővel tolták át a villamosokat, amelyek innen már minden gond nélkül haladhattak egészen a Salétrom utcai kocsiszínig.

Amint az megírtuk
, a hónap végéig a teljes vonalon villamospótló buszok szállítják az utasokat, majd december elsejétől a tervek szerint véglegesen helyreáll a rend.

Érdekes párosítás<br>A képre kattintva galéria nyílik meg!

Kapcsolódó hírek