Farnborough: három nap, 1110 gép

iho   ·   2014.07.17. 16:45
farnb_cim

Farnborough első három napja alatt a Flightglobal összesítése szerint összesen 906 utasszállító repülőgépet rendeltek meg véglegesített szerződés vagy szándéknyilatkozat formájában légitársaságok illetve lízingcégek, ehhez jön még 204 opciós lekötés, ezzel a vásárlások illetve vásárlási szándékok gépparkja összesen 1110-et számlál. Ez a portál összesítésében valamivel kevesebb, mint a tavalyi Le Bourget, vagyis a párizsi szalon első három napjának eredménye, de így is hatalmas kötésekről van szó. A többség, 491 gép, természetesen keskenytörzsű, a szélestörzsűek kategóriájában 263 talált gazdára, a regionális sugárhajtásúak közül 221, a légcsavaros-gázturbinás madarak közül pedig 145.

Airbus flightline Farnborough-ban

Vannak olyan eredmények, amelyek nem kerültek rá a listára, mert például a Hainan csak akkor köthet szerződést, ha azt a pekingi kormány jóváhagyja. Persze a legnagyobb érdeklődés a két nagy gyártó versenyét övezi, amelyben három nap után az Airbus erősen vezet, 404 gépet szándékoznak venni tőle, míg az amerikaiaktól csak 269-et, viszont az Airbus előnye csak a keskenytörzsű piacra vonatkozik, a szélestörzsűek közül, amelyek a nagyobb nyereséget hozzák, a Boeing tudott 141-et eladni, az Airbus csak 111-et.

Ez azért fontos kérdés, mert az Airbus ezen a szalonon pedig elsősorban a szélestörzsű kategóriában nyitott új frontot a Boeing ellenében az A330neo bejelentésével.  Erre a gépre 105 rendelés és lekötés futott be az első három napon, ebből 50 gép kerül majd az AirAsia X flottájába. (Lapzártakor érkezett hír szerint az orosz Transaero is vesz húsz 330-ast, köztük 12 neo-t.)

A 330neo egyik első megrendelője az AirAsia

Az európaiak tehát egyelőre azt a bombasztikus sikert nem tudták megismételni, mint a Boeing tavaly, amikor a Dubai Airshow alkalmával bejelentett vásárlások és lekötések száma a modernizált típusra 259 volt, 100 milliárd dollár értékben listaáron számolva. Ráadásul a Boeing most is kapott ugyancsak a 777X-re száz példányt elérő megrendelést, ami tehát nemigen marad el a 330neo premierjétől.

A vásárlók megoszlása annyiban érdekes, és ez kicsit el is bizonytalanítja az elemzést, hogy az első három nap rendeléseinek, lekötéseinek, szándéknyilatkozatainak nagy részét a gyártók nem légitársaságokkal, hanem lízingcégekkel írták alá (Air Lease: 118, SMBC Aviation: 115,  Nordic Aviation: 75 gép).

A Qatar óriás üzlete: 108 777X

A két nagy, száz példány körüli rendelés, ami közvetlenül légitársasásoktól származik, egyfelől a Qatar 108 gépe (közülük újabb 50 fix rendelés 777X-re és 50 opció, plusz 4-4 rendelt és lekötött 777-es teherszállító), illetve a három amerikai regionális társaságot holdingban képviselő Trans States, amely a brazil Embraer E-jetjeiből igényel száz példányt az ugyancsak modernizált 2-es sorozatból.

A megrendelések csúcstípusa az A320neo gépcsalád, amelyből az első három napon 247 talált gazdára: ezután következik 150 az Embraer E2-esből, és csak utána jön 121 példánnyal, tehát a 320neo-hoz képest alaposan lemaradva a Boeing a 737 MAX keskenytörzsűvel. Ráadásul azért, noha a negyedik nap hagyományosan csendesebb, a 320neo esetében csütörtökre is esett egy nagy üzlet, egy ázsiai lízingcég, a Hong Kong Aviation Capital 70 példányra írt alá végleges szerződést.

Az ötezredik NG-737-es az amerikai haditengerészet gépe lesz

A típus egyébként már túl van a háromezredik megrendelésen, igaz, a Boeingnak is van egy friss nagy száma: kigördült a rentoni sorról az ötezredik NG, vagyis újgenerációs, jelenleg gyártásban lévő 737-es, a majdani MAX-ra azonban „csak” 2109 példányra kötött a gyártó üzletet.

A szalon eddigi napjain mérsékeltebb volt a lekötések száma a Boeing és az Airbus két olyan típusára, amelyek egyébként a légi bemutató sztárjai voltak: a B-787-esre és az A-350-esre sem futott be túl nagy új üzlet, igaz, mindkét típusnak amúgy meglehetősen „egészséges” a már létező rendelési listája.

Az egyik protopéldány repüli a 380-as bemutatót, a Qatar gépének késik az átadása

Az óriások iránti érdeklődés azonban változatlanul alacsony: az Emirates, az A380 kitartó megrendelője már korábban bejelentette igényét a további gépekre, de rajta kívül más társaságok egyelőre nem mozdulnak rá a kétszintes óriásra, míg a klasszikus púpos amerikai vetélytárs, a 747-8 potenciális új vásárlóival – a Boeing négy vevőjelöltet emlegetett – ezek szerint még nem zárultak le a tárgyalások.

Az A380-as körül egyébként hasonló viták zajlanak, mint amelyek végülis rászorították a gyártót, hogy indítsa be a 330neo programot, de az Airbus amost csak nnyit jelentett be, hogy az óriásgép új hajtóművel és nyilván más technikai-aerodinamikai módosításokkal javított változatáról csak jövőre döntenek. A 380-as bemutatókat a Qatar új gépe helyett az egyik „ős-380-as”, egy gyári kísérleti példány repülte és repüli: mint beszámoltunk róla, a dohai társaság gépeinek átadása csúszik. A szalon vendége volt a típus első lízingcég-vásárlója, az Amedeo vezérigazgatója is, Mark Lapidus szavaiból azonban az derült ki, hogy egyelőre még nem tudni biztosat arról, mely légitársaság fogja kibérelni az első, 2016-ra ígért példányt.

A fotó a Boeing 787-9-es érkezése utáni percekben készült, a fotós Randy Tinseth Boeing-alelnök

Néhány további érdekesség: opció és szándéklevél szintjén kapott új megrendeléseket a berepülési programmal kínlódó Cseriesre a Bombardier egy ismeretlen cégtől, és egy 24 gépes csomagra bocsátott ki előzetes igényt a Falko, négy gépre a Petra Airlines.  Elkelt jónéhány plusz példány a japánok most összeszerelés alatt álló Mitsubishi regionális típusára is, különösen értékes egy komoly amerikai megrendelés az Easterntől (20 gépes szándéknyilatkozat plusz húsz lekötés). Sőt, az egyetlen kiállított orosz gép, a Szuhoj Superjetje is új eladásokat mutathatott fel, a Bek Air kazah légitársaság hét gépet vásárolt.  A légcsavaros gázturbinások eladásainak élén stabilan áll az ATR, de ettől még nem biztos, hogy sikerül kiharcolni a vonakodó anyavállalat, az Airbus vezetésénél, hogy induljon már be a 90 személyes változat programja is.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek