Fejlesztik a budapesti jelzőlámparendszert

iho   ·   2013.04.25. 16:44

A Fővárosi Önkormányzat és a Siemens-Swarco Jelzőlámpa Konzorcium között fennálló jelzőlámpa-szervizüzemeltetési és fejlesztési szerződés 2013. december 31-én lejár, ezért a Fővárosi Közgyűlés 2013. április 24-i döntésével felkérte a Budapesti Közlekedési Központot (BKK) az új üzemeltetési szerződés közbeszerzési kiírásának elkészítésére. Az új szerződés keretében az üzemeltetési feladatok ellátásán túl számos fejlesztés is megvalósul majd – közölte a BKK.

A főváros útjain 2013 márciusában 850 jelzőlámpás vezérlőegység működött. A városközpont környékén található 512 jelzőlámpát a központi forgalomirányítás felügyeli, további 232 közlekedési lámpa pedig távfelügyelet alatt áll. A felszíni tömegközlekedés járműveinek közlekedését koordináló FUTÁR rendszer az év folyamán beindul, és már az első ütemben is 30 jelzőlámpás csomópontban biztosít folyamatos haladási lehetőséget a BKK járatainak, 2014 és 2017 között pedig további 100 csomópontban részesítjük majd előnyben a tömegközlekedést. A fő forgalmi irányok haladásának biztosítása mellett csökkentjük a mellékirányok várakozási idejét is – ennek pozitív hatásai elsősorban a kisebb forgalmú időszakokban érezhetőek majd.

A BKK létrejöttét követően közlekedésszervezőként egyik első fontos intézkedésük volt a nagykörúti villamosok közlekedésének előnyben részesítése a gépjárműforgalommal szemben. A Nagykörúton ugyanis csúcsidőszakban egy irányban óránként nagyjából 3000 ember utazik autóval (ez a hidakon mérhető maximum), míg eközben 8000 utas használja a 4-es és 6-os villamosokat. Logikus és racionális döntés volt tehát, hogy a többség érdekei és várospolitikai célkitűzések szerint a villamosokhoz hangolják a zöldhullámot és a lámpaprogramokat. Hasonló, villamosbarát lámpaprogramok a fejlesztések eredményeként a következő években az 1-es, a 3-as, a 24-es vonalakon, illetve a Budai Fonódó vonalain is életbe lépnek majd.

A 2014 és 2017 között megvalósuló fejlesztéseknek köszönhetően minden jelzőlámpa közvetlen kapcsolatban lesz a forgalomirányító központtal, így a hibaelhárítás, illetve a forgalmi viszonyok változása miatt szükségessé váló beavatkozások azonnal elvégezhetővé válnak, míg a 15 éves életkort meghaladó forgalomirányító berendezések közül 80 darabot lecserélünk – szól a BKK közleménye. Hozzátéve: ez a fejlesztés azt is lehetővé teszi, hogy a központból a jelzőlámpákat akár egy napra vagy néhány órára (pl. rendezvények idején) átprogramozzuk, amire ma a bonyolult és nehézkes személyes beállítási szükséglet miatt nincs módunk a külső városrészekben.

A világvárosok közlekedési rendszerében az egyéni és a közösségi közlekedés igénybevétele közötti átjárhatóságot segítik a P+R parkolók. Budapesten jelentős elmaradás tapasztalható ezek számában, népszerűsítésében és sok esetben a már meglévők kihasználtságában is. Az idei fejlesztéseknek köszönhetően a forgalomirányító központ új parkolásirányító rendszerrel bővült, így a 2014 és 2017 között lezajló további fejlesztések után a foglaltságról, illetve a szabad férőhelyek számáról is elektronikus kijelzőkön, úgynevezett változtatható jelzésképű táblákon tudjuk majd tájékoztatni a gépjárművel érkezőket a Hűvösvölgyi P+R, a KÖKI P+R és a Rákóczi téri mélygarázs környékén, mely parkolókat a Főváros megbízásából a BKK működtet.

Az elmúlt húsz évben jellemzően csak konkrét lakossági igények felmerülése esetén került sor a jelzőlámpák „hangosítására”. A csomópontok számának bővülését hosszú éveken át akadályozta, hogy nem állt rendelkezésre olyan technológia, amelyet a felhasználók és a közvetlen környezetben lakók is elfogadtak volna. Az érdekvédelmi szervezetekkel egyeztetve azonban mára már széles körben elfogadottá vált a bejelentkező eszközzel (jellemzően távkapcsolóval) aktivált, a környezeti zajterheléshez alkalmazkodó hangerejű jelzések alkalmazása, így elhárult az akadály a módszer széles körben történő alkalmazása előtt, melynek nyomán a BKK széles körűen kiterjeszti a rendszert Budapesten – írja a közlekedési vállalat közleménye.

Kapcsolódó hírek