Felfüggesztik a kerékpárút-fejlesztési pályázatot

MTI   ·   2011.08.14. 10:00

Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) államtitkára az MTI-nek elmondta: azért függesztik fel pályázatot, mert sok pályamű érkezett be, és az igényelt támogatások már meghaladják a rendelkezésre álló keretet.

Az államtitkár megjegyezte, hogy a kerékpárutak fontos helyen szerepelnek az Új Széchenyi Terv nemzeti programjaiban.

Az ügynökség honlapján közzétett tájékoztatás szerint az augusztus elejéig beérkezett pályázatok által igényelt támogatások  összege jelentősen meghaladja a jelenleg rendelkezésre álló szabad keretet.

A KÖZOP 2011-2013 időszakában a kerékpárút-hálózat fejlesztésére előirányzott keretösszege várhatóan 4,87 milliárd forint.

A pályázat keretében kivitelezésre minimum 50 millió és maximum 500 millió forint, előkészítésre pedig 1 millió és 20 millió forint közötti támogatást lehet nyerni.

Kapcsolódó hírek