Felújítaná a Hernyók egy részét a MÁV-Start

Károly Szabolcs   ·   2017.03.25. 13:45
400px_1es_hernyo

Az 1988-ban a Ganz-MÁVAG által épített első két, majd a cég privatizációját követően a Ganz-Hunsletnél 1989–1990-ben összerakott további tizennyolc motorkocsiból napjainkra tizennyolc maradt talpon: a balesetben összetört, eredeti BDVmot 019-est BDVmot 005-ként selejtezték még 1994-ben, a 014-es pedig 2010-ben írták ki az állományból. A járművekre műszakilag már jócskán ráfér a felújítás, sőt, már egy évtizeddel ezelőtt is aktuális lett volna. A korszerűsítéshez kísérleti nyúlként a legelső BDV-t választották ki: a jövő év márciusában forgalomba állításának harmincadik évfordulóját ünneplő 414 001-es 2015-ben kapott nagyobb műszaki ráncfelvarrást. A korszerűsítés során a járművet többek között új hajtásrendszerrel látták el: a pilisvörösvári Hungarotrain Kft. kicserélte a hajtásszabályozót, ezáltal megszűnt a gyorsításkor eddig tapasztalható rángatás. (A felújítás részleteiről az Indóház 2016. április–májusi számában olvashat részletesen, melyet itt rendelhet meg.) A megújult jármű 2016 januárjában kezdte meg féléves tartampróbáját a kelebiai vonalon, amelyet végül sikerrel teljesített.

Az elsőnek felújított egyes Hernyó csattog Soltszentimrénél. Másik nyolc társa is követi a megújulásban? (fotók: Vörös Attila)

A motorvonatokkal még egy jó ideig számol a MÁV-Start, így felújításukra írt ki felhívással induló tárgyalásos eljárást. A jelenlegi közbeszerzés már a második nekifutás: a tavaly áprilisi, még tizennégy 414-es motorkocsi korszerűsítésére tender eredménytelenül zárult, mivel a Hungarotrain 334,6 milliós végleges ajánlata meghaladta a MÁV-Start költséghatárát. A mostani, szűkített, 216 millió forint értékű projekt három év alatt zajlana le. A járművek modernizálását célzó tenderre május 2-ig adhatják be pályázatukat az érdeklődők.

Hernyó-sors a jelenben

A Szob-váci (70-es), veresegyházi (71-es) és a kelebiai (150-es) vonalak meghatározó járműveinek számító szerelvények az elmúlt két-három év során folyamatosan kerültek át Istvántelekről Miskolcra a mostanra már százhuszonhárom példányt számláló Flirt-csorda forgalomba állításával. A közel harmincéves motorvonatok sosem épp a megbízhatóságukról voltak híresek, Istvántelken viszont az évtizedek alatt kitanulták, milyen kis trükkökkel bírják működésre a rakoncátlankodó szerkezeteket. A borsodi megyeszékhelynek azonban még viszonylag újdonság a technika – és talán nem is foglalkoznak mélyebben az egyes problémák kezelésével. Nincs mit szépíteni a helyzeten: nagyon sok a gond a Hernyókkal. Hol vezérlési, hol ajtózárási, hol hűtési, hol egyéb problémák akadnak, ezért is fordulhat az elő, hogy annak ellenére, hogy 2016 októbere óta már tizennégy motorkocsit számlál a miskolci BDV 414-es flotta, egyszerre hét-nyolcnál több sosem volt működőképes – a tizennyolcas például alapból is dögként került Borsodba 2015 októberében, de dolgoznak az üzembe állításán: tavaly ősszel Dombóváron készült el a fényezése.

Mindig is rengeteg problémával küszködtek a Ganz-motorvonatok. Istvántelken az évtizedek alatt nagyjából kitanulták, hogyan is bírják működésre a rakoncátlankodó Hernyókat

A problémák miatt nem igazán találják a helyüket a Hernyók Miskolcon: a nyíregyházi járatokat leszámítva lényegében az összes villamosított vonalon kipróbálták már Miskolc környékén a Hernyókat. A Ganz-járművek a barcikai ingákon kezdtek 2015 őszén, majd a repertoár kibővült a Füzesabony–Miskolc–Hidasnémeti járatokkal. A nyolcvanas tempóra lekorlátozott egységek egy darabig állandó fordát jártak a tiszaújvárosi ingán is, majd tavaly ősszel vették át a két egri ingát. Nemrég tervben volt, hogy a Miskolc–Szerencs–Nyíregyháza járatokra kerülnek át, de néhány próbafutás és egy Miskolc–Szerencs fordulót követően egyelőre nem valósult meg az elképzelés. A tavaly decemberi menetrendváltás eredetileg hét Hernyó állandó fordájával számolt – ebből egy több mint egy napig karbantartáson van –, de ez csak papíron nézett ki viszonylag jól: ötnél többet nem nagyon sikerült egyszerre kiadni. A járművek tavasszal és ősszel hajthatók jobban, mivel nem bírják se a kánikulát, se a nagy hideget: az idei januári zimankó egyes napjain volt, hogy csak egyetlen Hernyót lehetett működésre bírni... Március 1-jétől pedig csak három Hernyó fordázik, még az egyik egri kanyaron is szilis inga helyettesít.

A miskolciaknak még szokniuk kell, hogy a jobb üzemképesség érdekében egyelőre meg kell találni az utat a hisztis gépek lelkéhez

A főváros környékén mindössze két egység: a felújított egyes és a 414 009 – plusz a tartósan dög, Ödön becenevű 015-ös – maradt, őket leginkább a kelebiai vonalon látni, de végszükség esetén Vác felé is bevethetők.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek