Felújítások a Semmering-vonalon

iho/vasút   ·   2018.05.13. 08:45
semmering_viadukt_kislid

Ezért a mélyben folyó munkák mellett a hegyi szakasz is megújul, lépésről lépésre. A most folyó munkálatok 2016 óta zajlanak és 2020-ig befejeződnek. 2018-ban és 2019-ban a megújulás legfőképpen három viaduktot érint, a Wagnergraben, Gamperlgraben és a Rumplergraben felett átívelő műtárgyakat, Breitensteinnél új vágányokat fektetnek. A beruházás mintegy 17 millió euróba kerül.

Az ÖBB 1144.209-es mozdonya tehervonatával a Wagnergrabenen (forrás: bahnbilder.de)

Az érintett viaduktokat teljesen beállványozzák, a mellvédfalakat – ahol vannak ilyenek – lebontják és egy kőfaragóüzembe szállítják, ahol újrafaragják a köveket. Mivel a viaduktok műemléki védelem alatt állnak, lehetőség szerint a legtöbb kőnek meg kell maradnia. Mindez azért is fontos, mert azok a kőbányák, ahonnan a kövek eredetileg származnak, már réges régen zárva vannak – így a kőanyag lényegében pótolhatatlan.

Ahhoz, hogy a viaduktok egyáltalán elérhetőek legyenek, már télen elkezdődött az építési területeket feltáró utak építése. A viaduktok állványozása március óta folyik. Május közepén pedig a konkrét bontási munkálatok is megkezdődnek, a viaduktmellvédfalakat a vasúti forgalom fenntartása mellett bontják le – a gyakorlatban ez egyvágányozást jelent, mert az egyik vágányt a munkaszerelvények foglalják el.

Mielőtt azonban a bontást megkezdenék, a kőfalazatokat felmérik, a köveket számokkal látják el és regiszterbe foglalják. A munkaszerelvényen álló markoló emeli ki a köveket a helyükről, majd az általában hat kocsiból álló munkaszerelvényen végigfutó kisebb daru helyezi el a megfelelő sorrendben a vonaton a köveket. Ezáltal garantálható, hogy a javítás és újrafaragás utáni beépítés során minden kő pontosan az eredeti helyére kerül, így a viaduktok műemléki védettsége nem sérül.

A Wagnergraben beállványozva (forrás: oebb.at)

A munkálatokon az osztrák szövetségi műemlékvédelmi hivatal is rajta tartja a szemét. Minden hídon előzetesen egy úgynevezett próbakövet munkáltak meg először, ez alapján megállapítható, hogy a tervezett munkamenet során az eredeti építőanyag nem sérül.

A mellvédfalak lebontása után a vágányok alatti szinten egy teherelosztó vasbetonlemez készül, amely alá viszont egy rugalmas támasztóréteg kerül. A két elem együtt alkalmas a viadukton átgördülő vonat súlyának lehető legszélesebb elosztására és az altalaj felé történő továbbítására. Ezzel egyidőben új víztelenítő rendszer készül, amely anélkül vezeti le gyorsan és a lehető legrövidebb útvonalon a csapadékvizet, hogy az a szerkezet belsejébe behatolhatna és ott – különösen téli időszakban – fagykárokat okozhatna. Ezenkívül a teljes tartószerkezet szélességében egy kilenc méter hosszú fúróval működő fúrógép furatokat készít, amelyet nagy nyomáson cementtel töltenek ki. Megszilárdulása után ez a kívülről láthatatlan betonszerkezet segít a konstrukció oldalirányú egybentartásában.

A tervek szerint 2018-ban ezek a hidaknak az egyik, 2019-ben a másik oldalát újítják így fel. Ezek után zárják le a két oldalon megépített vasbeton-tartólemezek közötti hézagot, e célból 2019 májusában egy tizenegy napos teljes vágányzárat kell beiktatni, ez idő alatt a vonalon szünetel a forgalom. Időszakosan persze szükség van kisebb vonatpótlásokra is, például idén júniusában kétszer is várható négynapos vágányzár, 11. és 15., valamint 18. és 22. között.

A munkák méretét érzékelteti, hogy a Wagnergrabenen oldalanként 370, összesen 740 építőkövet kell kibontani, Gamperlgrabennél oldalanként 362-t, összesen 724-et; a Rumplergrabennél hiányzik a mellvéd.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek