Felújítják a Drávaiványi–Sellye közötti utat

MTI   ·   2012.05.24. 13:46

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. közleménye emlékeztet arra, hogy a Dél-dunántúli régióban megkezdődött azon 4-5 számjegyű mellékutak felújítása, amelyek megvalósítását a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium hagyta jóvá a Dél-dunántúli Regionális Operatív Program 2009-2013-as akciótervében. A Baranya megyében kezdődő útfelújítás a Regionális Operatív Program európai uniós forrásából és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg.

A május 24-én induló projekt keretében megújul a Vajszló–Vejti–Sellye összekötőút 2,7 km-es – Drávaiványi és Sellye település határolta – szakasza mintegy 256 millió forintból. A felújításra a közbeszerzési eljárás lefolytatása után a projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. a KMES Konzorciummal kötött szerződést.

Az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Programjának keretében országosan várhatóan csaknem 945 kilométernyi négy- és ötszámjegyű mellékút felújítása indulhat el 2012-ben. Ebből a Dél-dunántúli régióban a 2009-2010 program keretében kilenc kilométer, a 2011-2013 program keretében közel 180 kilométernyi út felújítása valósulhat meg európai uniós forrásból.

Kapcsolódó hírek