Ferihegy, B-móló: nem kastély, de funkcionális reptéri épület...

iho   ·   2018.09.14. 11:15
cim

A móló a levegőből, utashidak és buszos kapuk, rugalmas használat (fotók: BA)

Augusztus elején már utasok és gépek is igénybe vehették, most pedig ünnepélyesen is felavatták a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vadonatúj, több, mint tízezer négyzetméteres utasforgalmi épületét, a 2B Terminálhoz tartozó 2B oldali utasmólót, vagyis a pier B-t. A jövőben ebből az épületből szolgálják ki a nem-schengeni irányokba induló járatokat, így például az Észak-Amerikába vagy a Perzsa-öböl térségébe tartó széles törzsű, interkontinentális repülőgépeket – az ünnepélyes átadáskor például az American 767-esét.

A legújabb repülőtéri beruházás megépüléséhez mindössze másfél évre volt szükség, írja összefoglalójában a BA. Az első betonlapokat az építkezéshez 2017. március 1-jén törték fel a kivitelező fővállalkozó, a KÉSZ Építő Zrt. szakemberei és az első repülőgépet, vagyis a Wizz Air asztanai járatát már 2018. augusztus 1-jén, csupán tizenhét hónap elteltével indíthatták el az új kapukon keresztül. Azóta fokozatosan veszik birtokba az új létesítményt az utasok. A beruházás teljes költsége eléri a 7,8 milliárd forintot (25 millió eurót), amit a Budapest Airport saját forrásból finanszírozott.

Mint ezt korábban jeleztük, az új utasforgalmi létesítményhez egyszerre három szélestörzsű (interkontinentális) utasszállító és négy keskenytörzsű közép-hatótávolságú repülőgép csatlakoztatható, vagy egyidőben tíz keskenytörzsű gép kiszolgálása folyhat. Emellett buszos beszállítók is lesznek, így összesen huszonhétféle variációban lehet folytatni az utaskiszolgálást a terminálon.

A móló belülről: pragmatikus, célszerű építkezés

Az új létesítményre nagy szükség volt, hiszen a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren immár négy éve folyamatosan kétszámjegyű, sokszor 14-15 százalékos az utasforgalom növekedése, a nem-schengeni desztinációkra pedig még ennél is nagyobb bővülés a jellemző. Idén nyáron már 44 légitársaság kínált 130 úti célra közvetlen repülőjáratot Budapestről, míg augusztusban újabb utasforgalmi csúcs dőlt meg, amikor az év nyolcadik hónapjában 1 527 620 induló és érkező utast regisztráltak.

– Mindez azt jelenti, hogy a Budapest Airport az elmúlt évek egyik leggyorsabban növekedő repülőterévé vált Európában, és világosan jelzi légiközlekedési stratégiánk, illetve az ahhoz kapcsolódó járatfejlesztési és légitársasági marketing kezdeményezéseink és erőfeszítéseink sikerét – hangsúlyozta Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója az új létesítmény átadó ünnepségén.

– A B móló nem kastély, nem ékszerdoboz, de nem is ennek készült, hanem olyan korszerű, funkcionális épületnek, amely biztosan és kényelmesen kiszolgálja az egyre növekedő repülőtéri forgalmat. Ennek ellenére számos mérnöki bravúrt és korszerű technológiát alkalmaztunk – mondta Szalados László, a fővállalkozó KÉSZ Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese, aki jelezte, napokon belül megkezdik egy új, repülőtéri parkolóház építését.

Az AA 767-ese az egyik csápon

– Igen nagyra értékeljük azt a szerepet, amit a Budapest Airport játszik a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér fejlesztésében, hiszen a légikikötő minősége, a logisztikai kapacitások kiépítése nagyban hozzájárul a Magyarországra irányuló befektetésekhez, a magyar gazdaság sikeréhez – ezt Menczer Tamás, a tájékoztatásért és Magyarország külföldi megjelenéséért felelős külügyi államtitkár mondta az ünnepségen.

A most átadott utasforgalmi épület a Budapest Airport BUD 2020 névre keresztelt, ötéves repülőtér-fejlesztési programjának a „zászlóshajója”. Az új épületet a Tima Zoltán építész vezette mérnökcsoport tervezte a KÖZTI-ben. Az összesen 55–60 milliárd forintos, saját erőből finanszírozott program részeként új műszeres leszállító berendezéseket szereltek fel, bővítették a javítóhangárok kapacitását, új logisztikai bázisokat nyitottak az 1. Terminál mellett és megnyílt az új repülőtéri szálloda a 2. Terminál közvetlen közelében. A parkolóházat a 2. Terminál előtti parkoló területén építik, és ugyancsak szeptemberben kezdődik egy új, mintegy 20 ezer négyzetméteres, Cargo City névre keresztelt légiáru-kezelő központ építése.

A következő feladat a parkolóház

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon

Kapcsolódó hírek