Ferihegy: hogy kerülték el a zivatarokat a pilóták?

iho/repülés   ·   2011.07.20. 13:39

Koraeste a Wizzair lutoni járata tért vissza Budapestre, mivel a pilóták úgy látták, meghibásodott a futómű hidraulikája. Vácnál visszafordultak, majd a Gödöllői-dombság fölött köröztek, hogy elegendő kerozint elégetve biztonságban tudjanak leszállni a Liszt Ferenc reptéren. A légiforgalmi irányítóval az alábbi párbeszéd zajlott:

WZZ306 back to LHBP by matya007

Majd kicsivel később megérkezett a zivatarzóna, és a Malév prágai járata a bizonytalan ferihegyi helyzet miatt inkább Belgrád felé vette az irányt. A magyar légitársaság 555-ös járata előbb Debrecen felől érdeklődött, majd a pozsonyi Stefanika reptér felé haladt:

MAH555 going to LZIB by matya007


A zivatarzóna több kisebb részből állt, a köztük való navigálás néha ideget próbáló volt, mint az alábbi esetben is:

A kolléga átstartolt by matya007


A 845-ös járat személyzete pedig már nagyon szeretett volna leszállni:

MAH845 ülünk itt 130-on by matya007


Az esti események nyomán végül minden repülőgép és minden utas biztonságban földet ért, mára nyoma sem maradt a tegnapi viszontagságoknak.

Kapcsolódó hírek