Ferihegyi utascsúcs, főszezon előtt

iho   ·   2014.06.13. 14:45
cim
Továbbra is a régiós átlagot meghaladóan nő a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér utasforgalma. Májusban több mint 800 ezren fordultak meg a repülőtér termináljain, amire az nyaralási szezont megelőző hónapban még sohasem volt példa a Budapest Airport történetében. Jól teljesítenek a diszkont légitársaságok, éledezik a charter piac. A Budapest Airport előrejelzései szerint különösen erős lehet a nyári szezon, ami a hazai idegenforgalmi kínálatnak és a gazdaság erősödésének köszönhető – hangzik a reptérkezelő összefoglalója.

Idén egy hónappal hamarabb elkezdődött a nyaralási szezon – legalábbis ez olvasható ki a Budapest Airport legfrissebb forgalmi adataiból. A budapesti repülőtér történetében még soha nem lépte át a 800 ezres határt az utasok száma májusban – ekkora forgalom júniusban szokott lenni. Egészen pontosan 807 247 utas fordult meg a terminálokban, ami 5,4 százalékos erősödés a tavalyi májushoz képest. A repülőgép fel- és leszállások száma is újra emelkedett, 3,7 százalékkal volt jobb, mint egy évvel ezelőtt.

Mintegy ötödével nőtt az úgynevezett nem-schengeni területekről érkező és az oda induló utasok száma, míg a schengeni (szűken vett EU-n belüli) forgalom enyhén csökkent. A Budapestről elérhető keleti úti célok között elsősorban Moszkva és Isztambul hódít: előbbi útvonalon egy év alatt több mint a duplájára bővült az utasszám, utóbbi esetében pedig háromnegyedével nőtt a forgalom.

„Júniustól szeptemberig egyharmad Magyarországnyi utas fordul meg a repülőtéren, ezért is nagyon fontos, hogy a repülőtér megfelelően felkészüljön a nyári szezonra” – közölte Hardy Mihály. A Budapest Airport kommunikációs igazgatója hozzátette: „A szükséges műszaki felújításokat elvégeztük, a repülőtéren dolgozó biztonságiak és a kereskedelmi terület munkatársai is teljes mértékben felkészültek a következő hónapokra, vagyis minden készen áll a nagy nyári csúcsforgalomra. Minden tőlünk telhetőt megtettünk azért, hogy továbbra is kiérdemeljük Kelet-Európa legjobb repülőterének a címét.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek