Foci-vb a levegőben: a vesztes rossz reklám a légitársaságnak

iho   ·   2014.06.13. 10:00
cim

A tévék, portálok tele vannak az összefoglalókkal, milyen volt a csapatok útja a döntőig. Node tényleg milyen volt? Mármint a mi szemszögünkből. Mivel jöttek, hogyan repültek a csapatok a brazíliai világbajnokságra? Természetesen valamennyi válogatott útjáról és gépéről nehéz lenne beszámolni, de néhány érdekesség és jellemző példa megérdemli az említést.

Az Iberia 330-asán a szurkolók már mintha a győzelemnek örülnének

Kezdjük az angolokkal, mert az Inside Traveller tanulságos történetet közöl arról, miért nem repültek azzal, amit az ember természetesnek gondolna, a British Airways valamelyik gépével. Nos az információk szerint már tavaly elkezdődtek a tárgyalások a légitársaság és az angol szövetség, az FA (Football Association) között, meglehetősen ellentétes alapállásból. Az FA azt szerette volna, ha a légitársaság megfelelő marketing-előnyök fejében ingyen vitte volna a csapatot, a BA azonban normális charter-árakat követelt, azzal együtt, hogy a cég egyébként charterezéssel nem foglalkozik. Nos ezek után került sor az üzletkötésre egy magáncéggel, az Aeronexus Corporation ZS-DJI lajstromjelű 767-ese vitte a csapatot, ugyanaz a gép, amivel a Rolling Stones járta körbe a világot nemrég.

Az angolok a nemzeti légitársaság gépe helyett ezzel a 767-essel jöttek

Az idegenforgalmi portál egyébként arra is rámutat, miért nem lett volna biztos, hogy nagy dicsőség a BA számára az angol csapat szállítása: azért, mert nem biztos, hogy győz a nemzeti válogatott. És ez a nagy különbség az olimpia és a foci-vb között: utóbbinak csak egy győztese lesz, azt hazahozni (ha haza kell hozni!…), remek reklám, de ha mondjuk akár csak második lett a csapat, pláne, ha alaposan megverték, netán ha már a csoportból sem jutott tovább: ilyen esetekben már volt (a franciáknál, négy éve), hogy a légitársaság inkább úgy hozta haza a fiúkat, hogy éjjel kettő és három között szálljanak le, hátha nem jön újságíró a fogadásukra, hátha nem fotózzák a nemzeti társaságot a nemzeti vereség kapcsán.

A Brussels kívül-belül focira optimalizálta a 330-asát

Más országokban nem így gondolkodnak. A titkos favoritok egyike, a belga válogatott a Brussels OO-SFO lajstromjelű A330-asával jött, amit a Vörös Ördögök színeivel és szimbolikájával, egy vörös szigonnyal ékesítettek, a belső elválasztókra a belga válogatott szép pillanatait nyomtatták, és hogy még inkább focis legyen a dolog, a széksorok közti folyosókat zöld műfűvel fedték le!

A brazilok is kell, hogy mozogjanak a kontinensnyi országukon belül, gépük a GOL diszkont társaság egy 737-ese, egészen különleges, főképp banánszínű street-art stílusban festve, a gép két éven át viseli ezeket a színeket.

A brazilok gépét utcai művészek motívumaival pingálták tele

Nagy átverés volt a japánok érkezése, akikről az amerikai vezető médiák is azt állították, hogy a JAL híres Pokemonos festésű 777-esével jönnek, valójában azonban ők is egy szolid külsejű 767-essel szálltak le Brazíliában, a korábban az Ansett által repült utasszállító az MLW Aviation tulajdona. Először azonban a japán válogatott a Floridai Tampába repült, ahol a gépük, akkor valóban egy JAL-példány, egy 787-es, szárnyvéggel ütközött egy reptéri tűzoltóval, amely a gép „személyében” az első Dreamlinert köszöntötte a légikikötőben vízsugárral, csak kicsit rosszul helyezkedett.

JAL 787-es Tampában: a japán válogatott útjának első szakasza némi töréssel végződött

Hoaxok más csapat esetében is előkerültek, a franciáknak photoshoppal készítettek gépet, speciel egy 787-esre tették rá eléggé ügyetlenül a válogatottat (speciel Ribery nem is játszik a vb-n). A Lufthansa viszont tényleg kitett magáért, a csapatot szállító A340-600-as (és egyébként néhány más szélestörzsű Lufthansa-gép is) szép Fanhansa feliratot, és labdát meg nemzeti színeket is kapott: ez esetben a marketing egyik mellékága, hogy ez a szélestörzsű az egyik első a társaság interkontinentális járatokon szolgáló gépei közül, amelynek belső terét, első sorban a business osztályt  most futó program során felújították. Ez azt jelenti, hogy a 10 óra 40 perces repülés során a csapat csaknem kétméteres tagjainak sem lógott le a lábuk a teljesen vízszintesre dönthető business-ülésekről. A BA politikájával ellentétben a Lufthansa a német válogatott hivatalos szállítója (nyilván függetlenül az elért eredménytől).

Végül a japánok is egy charter-cég bérelhető 767-esével jöttek

Az argentinok az Aerolineas Argentinas Boeing 737-esével (LV-BCC) jöttek, csodaszép kék-fehér festéssel, Hajrá Argentína (Vamos Argentina) felirattal.

A legkeservesebb utazás feltehetően az olasz válogatott hét tagjának jutott, akik ugyan felszállhattak a többiekkel együtt az Alitalia A330-asára, de kiderült, hogy kevés volt a hely a business-osztályon, ezért downgradelték a jegyüket és economy-üléseken voltak kénytelenek végigüldögélni, kifogástalan öltönyeikben, a 12 órás utat.

A Lufthansa más nagy hatótávolsági gépeire is ráfestette a vb-színeket

A spanyolok az Ibéria A330-asával jöttek, amelynek farokrészére nem játékosok, hanem boldog szurkolók vannak festve. A kapitány úgy búcsúzott, hogy nem akarja a csapatot viszontlátni, csak július 14-e után, ami röviden azt jelenti, hogy a kapitány legalábbis a döntőbe várja a csapatot. Az amerikaiaknak több útjuk lesz a VB alatt a különböző helyszínekre, mint a többieknek, 9000 mérföldet repülgetnek ide-oda, viszont a nyitó meccsükre azért készülhetnek könnyedén, mert nekik csak egy óra az időeltolódás az USA keleti partvidékéhez képest, ahol a vb-ig edzettek.

Photoshoppos Álomgép francia módra

A kameruniak gépe a tervezetthez képest 12 órával később szállt fel, de ez nem a gép vagy a személyzet hibája volt, ennyi időbe tartott, amíg a sztrájkolni készülő focisták és a szakvezetők között megszületett a megegyezés a játékosoknak járó fizetségről. A chartergép megvárta őket, Ghana válogatottja is bérelt géppel jött, az Aircharter.com 767-esével.

Kék-fehérben tündököl az argentínok 737-ese

A görögök gépe viszont a közbülső leszállóhelyen, a New York-i Newark repülőtéren nem tudott elindulni Recife felé, mert lerobbant a navigációs rendszere, a repülés egy nappal csúszott, a csapatnak a FIFA bérelt chartergépet, hogy idejében első meccsük helyszínére érkezzenek. Az orosz válogatottal a fedélzeten az Aeroflot A330-asa a társaság valaha volt leghosszabb repülését teljesítette, 55 utassal 14 órát repült leszállás nélkül Moszkvából Sao Paulóig.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek