Fordafigyelő 333-asokkal – 2. rész

Jermann Kálmán   ·   2014.06.24. 12:20
00kicsi

Balatonfüredtől Tapolca ötvenkét kilométerre van, és vonatunk mind a tizennyolc köztes megállóban megáll. Az 1 óra és 19 perces menetidőn így nincs miért csodálkozni – a maximális vonalsebesség, de főleg a mindenkori vontatójármű lanyhasága okán. A nyolckocsis remot 418-as legfeljebb a lejtőkön jut az engedélyezett tempó közelébe; a rövid állomásközökben a teljes fordulat-fékezés ütem váltakozik. A húzott német kocsik miatt ráadásul a megállókban is a hatszázas alapjárati és az 1800-as legmagasabb fordulatszám között éppen félúton, 1200-on pörög a dízelmotor. A villamosítás a rövid utasszezon miatt álom errefelé, így marad az ordítással elegyes vánszorgás.

Zánkafürdőn a szokásos csoport<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(a külön nem jelölt felvételeket a szerző készítette)

Mi éppen a zajforráson gubbasztunk, de egyáltalán nem érezzük rosszul magunkat. A nagyjából évtizede felújított gép teszi a dolgát, egy igénytelen igáslónál nincs több panasza. Igaz, nem is harapósabb annál. A keskeny szélvédői ellenére kiváló a kilátás, és a kanyargós, balról a Balaton, jobbról a dombok, hegyek által közrefogott vasútvonal minden métere kellemes a szemnek. Van, ahol csak a sűrű zöld lombozat nyugalmát érezzük, ahol pedig szétnyílik az ősfás, a tó medencéje, a bazaltkúpok vagy épp Szigliget romvárának látványa nyűgöz le. A vasútbarátoknak kedveznek a változatos állomások, a sokvágányos szocreáltól a fantáziátlan tömbökön keresztül a romantikus boltíves megállókig.

Szigliget várát a teleobjektív hozza ilyen közel; persze Badacsonytördemic-Szigliget állomásról még messzebb van

Tapolca szerény csomópont a vonal végén, perontető, gyaloghíd, de még egy fia aluljáró sem emeli a rangját. Ellenben a kis motorkocsitól a 120 tonnás erőgépig többféle járművet figyelhetünk meg. Különös szerencsénkre a 306-os remot Szergej mellett a rakott dozátoros kocsikat vontató M61 020-ast is körbefényképezhettük. És nem ám csak úgy ott állt, hanem előbb Uzsabánya felől bedübörgött, majd még tette-vette magát a kameránk előtt, odafarolva az üzemanyagtöltőhöz.

A nagyon rendes vezérünk leszólt az M41-esről, hogy most érkezik ez a gép, nem menjünk fel az állomás felé. Utólag is köszönjük!

Továbbindultunk Keszthelyre, a sima pályán a könnyű és egy pótkocsival az előzőhöz képest virgoncan gyorsuló Bzmot akadálytalanul haladt. A 25 kilométerhez 31 percre van szüksége – ez azonos átlagsebesség, mint amit a sebesvonatunk produkált, a Kelenföld és Székesfehérvár közötti meg nem állással együtt. A 26-os vonal ezen része mellőzi a hatásvadász kellékeket, a Balatont csak egyszer közelítjük meg a nádasig, és a korábbi tanúhegyek is lankákká szelídülnek. A megállók kedvesek, az előszezoni pénteki ellenére utasok is akadtak. Végigfotóztuk előbbieket – nézze meg a galériát, Zánkától egészen Keszthely bejárati jelzőjéig jutunk.

Balatonedericsen keresztre várunk

Kérjük, vegyék figyelembe, hogy vezetőállásról nem választhatjuk meg az optimális fényviszonyokat, és a szélvédőn keresztül fotózás sem segíti a minőségi képek elkészítését. Ez csak egy szokatlan szemszögből készült, dokumentumjellegű sorozat.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek