Fordulóponton az e-mobilitás

iho   ·   2013.12.13. 19:19

Az elektromos járművek fő költségtényezője az akkumulátorok ára – ez viszont világszerte csökkenőben van. Az évente 20-30 százalékos árzuhanás az autóiparra is komoly hatással van. Három évvel ezelőtt még komoly kihívás volt egy, feltöltés nélkül akár háromszáz kilométert is megtenni képes akkumulátoros gépjárművet legyártani, a Volkswagen kijelentése szerint három éven belül már olcsóbb lesz az előállításuk, mint egy hagyományos, benzin- vagy dízelmotoros autóé. A másik fő motiváció – különösen Kínában – a városok egyre növekvő levegőszennyezettsége.

(forrás: ABB)

Az e-mobilitási szektorban az egységesség még várat magára. Jelenleg Európában és az Egyesült Államokban a „Combo”, Kínában a „GB/T”, Japánban a „Chademo” szabványt használják az elektromos járművek töltésére. Az ABB a Terra 53 típusú gyorstöltő állomásaival, annak multi-standard kivitelével valamennyi szabvány használatát lehetővé teszi. Ezt a megoldást az autópályák melletti és a városközpontokban levő üzemanyagtöltő-állomásoknak, a gépjárműflotta-üzemeltetetők és az olyan infrastruktúra-befektetők számára kínálják, akik fantáziát látnak a növekvő elektromosjármű-töltő piacban. Az ABB ezen kívül jelenleg vezet be a piacra egy otthoni DC gyorstöltőt, amellyel az  autók nagy kapacitású akkumulátorait egy éjszaka alatt fel lehet tölteni, ami egyébként egy vagy két hétvégét venne igénybe, ha azokat a normál otthoni csatlakozóról töltenék fel – áll a cég sajtóközleményében.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek