Forgalomba áll az első hosszabb MAX

iho   ·   2018.03.22. 08:45
cim

Tíz hónappal az új keskenytörzsű család első példányának átadása után megkapta az első üzemeltető a második, hosszabb változat első gépét is: a MAX 8 után bekerül a légiközlekedés vérkeringésébe a MAX 9, miközben néhány napja teljesítette első felszállását a legkisebb változat, a 7-es prototípusa.

A 9-es átadását ugyancsak tízhónapnyi tesztprogram előzte meg. A hosszabb törzs (42,2 méter) mellett a 9-es ugyancsak Leap-1B hajtóművekkel repül, változtattak a szárnyvég-megoldáson és a farokkúpon is. A maximális ülésszám egyosztályos elrendezésben 220, a hatótávolság 3505 mérföld, de ez a egészen 4200 mérföldig, 6570 kilométerig növelhető. A maximális felszállótömeg 88,3 tonna, Amint korábban írtuk, az elsődleges tervezési szempont az egy ülésre eső üzemeltetési költség csökkentése és a megbízhatóság volt.

Egészen tavaly nyárig ez volt még hivatalosan a legnagyobb gyártásra jelölt Boeing keskenytörzsű. 2017 júniusában a párizsi szalonon ugyanakkor a gyártó, jelentős részben a légitársaságok nyomására, meghirdette a még nagyobb, 10-es változat programját, miközben épp a 9-es volt a Boeing MAX-családjának képviselője a Le Bourget betonján. A 9-es első repülése tavaly áprilisban volt, és már akkor lehetett tudni, hogy a kibocsájtó légitársaság a Lion Air lesz, a délkelet-ázsiai cég nem kevesebb, mint 201 példányt rendelt a MAX változataiból.

Várható volt, hogy a berepülési programot túl sok akadály nem lassítja, az első elkészült példányon igazolták az automatikus leszálló rendszer megbízhatóságát, az avionika működését, és amit azért a hosszabb változtatásoknak megfelelően végre kellett hajtani: a stabilitási és vezethetőségi teszteket, a második géppel vizsgálták a gép kondirendszerét, a típusalkalmassági engedélyt a 9-es februárban kapta meg.

A 9-es átadása mellett az örömöt nyilván némiképp a Chicago0Renton vonalon is beárnyékolja, hogy az altípus amúgy egyáltalán nem tartozik a legsikeresebb változatok közé, A jelenlegi adatok szerint a 4300-nál is több MAX-rendelésből csak 104 szerepel a 9-es rubrikájában, a kibocsájtó Lion Air is csak négyet vesz ebből és sokkal többet a 8-asból és a 10-esből. Igaz, van vagy 1500 olyan lekötött MAX, amelynek altípusáról még nem döntöttek a megrendelők. De világos, hogy az igény főképp a még nagyobb és még kisebb keskenytörzsűek iránt élénk.

A Lion Air-csoporton belül a most átadott első 9-es a thaiföldi leányvállalathoz kerül, és a típus részese lesz a hálózat megerősítésének, Kína, India és Banglades felé.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek