Forgalomba állt a legújabb Van Hool

Ács Attila   ·   2013.09.20. 17:45
vanhoola330_BKV_fooldal

Húsvétkor számoltunk be róla, hogy új buszt vásárolt a BKV, ami új típust is jelentett a cég járműparkjában. A Van Hool newA330 beszerzését az indokolta, hogy a meglévő AG300-as csuklósokkal és az A300-as szólókkal rendkívül elégedett a cég; a buszok megbízhatók, strapabírók, igénytelenek – magyarán beváltak, budapesti viszonylatban is megállják a helyüket. Ezekből a típusokból viszont már nem lehet viszonylag fiatal járművekhez hozzájutni, így az utódját is szerette volna megvizsgálni a cég tapasztalatszerzés céljából.

A busz 2003-as gyártású, Franciaországban közlekedett, itthon az MKL-981 rendszámot kapta. A többi budapesti Van Hooltól eltérően ez farmotoros, így az utastér kialakítása is praktikusabb lett, jobban hasonlít a többi, már meglévő típusra (például Volvo, Citaro). Az erőforrás MAN D0836 LOH típusú, dízel, Euro III-as, 280 lóerős, az automata váltó ZF-től származik, ötsebességes. Huszonnyolc ülő- és hetvenkilenc állóhellyel rendelkezik, itthon klímaberendezéssel, valamint elektronikus utastájékoztató rendszerrel és jegykezelőkkel szerelték fel, megkapta a bilikék színt, és az ülések szöveteit is a Citarókéval megegyezőre cserélték le.

Van Hool newA330 Budapesten - a képre kattintva galéria nyílik!<br>(fotók: BKK)

A legújabb Van Hool nem sokáig marad egyke: 2014-től harminchét földgázüzemű társa követi majd Dijonból, amelyhez rendkívül jó áron, darabonként csupán nyolcmillió forintért jutott a BKV. Ezek 2005 és 2009 közötti gyártásúak, és – sokak örömére – CNG üzeműek lesznek, tehát fiatalabbak és környezetkímélőbbek is, mint az MKL-981. Addig is, aki kíváncsi a típusra, az a 183-as vonalon keresse.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek