Forgalomkorlátozások lesznek a hétvégén Budapest több pontján

MTI/iho   ·   2017.04.07. 20:11

A Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján pénteken azt közölte, filmforgatás miatt lezárják a budai alsó rakpartot szombaton 6-tól 19 óráig a Görzenál és a Margit híd között, valamint vasárnap 6-tól 19 óráig a Margit híd északi és déli lehajtója között. A tájékoztatás szerint demonstráció miatt lezárják vasárnap 16 óra 30 perctől 17 óra 30 percig a Clark Ádám teret, ezután szakaszosan és időszakosan lezárják 17 órától 18 óráig a Lánchíd, Széchényi tér, József Attila utca, Nádor utca útvonalat. Ezzel összefüggésben tilos lesz megállni vasárnap 7-től 22 óráig a budai Várban az Oroszlános udvarban, ugyanebben az időszakban az Akadémia utca páratlan oldalán a Zoltán utca és a Garibaldi utca között, a Szabadság téren a TV székház mögötti szervízúton a Zoltán utca és a Széchenyi utca között, a Szalay utca mindkét oldalán a Vajkay utca és a Kossuth tér között, a Pesti alsó rakparton a Markó utcai lehajtó és a Margit híd között, valamint az Olimpiai park Duna felőli oldalán a Markó utca és a Balaton utca között, az MTA parkoló területén.

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint szombaton és vasárnap tartják a fővárosban a Vivicittá félmaratoni futóversenyt. A rendezvény miatt szombaton csak a városliget környékét zárják le, vasárnap azonban már Budapest több fő csomópontját és fő közlekedési útját is érintik az intézkedések. Szombaton délután két rövid időszakra zárják csak le a Dózsa György út Váci út irányú útpályáját az Ajtósi Dürer sor és az Andrássy út között. Vasárnap viszont lezárják délelőtt a Pesti alsó rakpartot, az Attila utat, a Szabadság Hidat, illetve délelőtt és délután is zárva lesz hosszabb időszakokra a Hősök tere, az Andrássy út, a Bajcsy-Zsilinszky út, a Nyugati téri felüljáró, a Váci út városhatár felé vezető oldala a Nyugati tértől a Ferdinánd hídig, valamint a Dózsa György út a Lehel utcától az Ajtósi Dürer sorig a Hősök tere irányú útpályán. A lezárások jelentős mértékben érintik a BKK járatait is. Vasárnap délelőtt nem jár majd az M2A metrópótló busz, a 2-es villamos a Boráros tér és a Széchenyi István tér között nem közlekedik majd, a 4-es és 6-os villamosok pedig a Széll Kálmán térről csak az Oktogonig járnak 10 és fél 11, valamint 14 és 14 óra 30 között. További változás, hogy vasárnap nem közlekedik majd délelőtt a 16-os busz és a 73-as troli, terelve közlekedik majd az 5-ös, a 20E, a 30, a 30A és a 230-as, a 15-ös és 115-ös, a 178-as busz, a 70-es, a 72-es, a 75-ös és 83-as troli, a 19-es és 41-es, valamint a 47-es és 49-es villamos, két szakaszra osztva szállít utasokat a 9-es és a 105-ös busz.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek