Forgószárnyas Csipkerózsika, légiút az ébredésig

iho   ·   2013.11.05. 17:45
Mi-26T_for_Kazakhstan_Emergencies_Ministry_3_cim

Katasztrófavédelmi szolgálatba állt Kazahsztánban a világ legnagyobb helikoptere. A rendkívüli helyzetek minisztériuma nhány napja vehette át az első hatalmas Mi-26-osát, egyben az első civil regisztrálású példányt a típusból az országban.

A világ legnagyobb helikoptere a fotókon vadonatújnak látszik, valójában meglehetősen koros: eredetileg katonai szolgálatot teljesített, majd egy másik 26-ossal együtt húsz évvel ezelőtt elraktározták. Innen került mindkettő a Russian Helicopters javítóközpontjába, Novoszibirszkbe.

Hogy a raktározás pontosan hol történt, arról a cég weboldalán nincs információ, valószínűleg a gépek eredetileg is Kazahsztánban voltak, annyi biztos, hogy 2000 kilométert kellett Novoszibirszkig utazniuk a felújításra, és ezt az utat igazán stílszerű módon az UTair egy Mi-26-osa alá függesztve tették meg. Mind a szállítás, mind a felújítás nagy kihívás volt, fogalmazott visszafogottan a javítóközpont vezetője.

Az UTAir egyébként tavaly be is számolt a rendkívüli útról. Mint ebből a híradásból kiderül, az út gépenként 25 napot vett igénybe Taraztól a javítóközpontig, a tiszta repült idő 78 óra 20 perc volt, 13 alkalommal szálltak le üzemanyagért, és hogy a személyzet pihenjen.

A beszámoló szerint, és ez az UTAir fotóján is látható, az egykori katonai gépnek kiszerelték a hajtóműveit és természetesen a rotorok sem voltak a gépen. A hatalmas helikoptert azonban így sem lehetett volna bármiféle szárazföldi módon, akár közúton, akár vasúton elszállítani Novoszibirszkig.

A gépeket nem egyszerűen felújították, hanem civil szolgálatra alakították át, a kazah katasztrófavédelem kívánságai szerint. Alkalmassá tették bajbajutott emberek evakuálásán túl tűzoltásra is. A számok valóban elképesztőek: a civil Mi-26T teherbírása húsz tonna. Eredetileg nyolcvan felfegyverzett katona szállítására használható, a most berendezett civil példányban hatvan hordágyon felvő sebesült fér el.

Ha üzemanyag szállítására és töltésére használják, 14 tonnányit vihet magával, tűzoltásra pedig egyszerre 15 tonna vizet emelhet ki és dobhat a lángokra.

Az első felújított gép Novoszibirszkből természetesen már saját forgószárnyán érkezett rendeltetési helyére, Asztanába, és hamarosan várják a második, új életre keltett Mi-26-ost.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.