Frankfurt: mától működik a negyedik pálya

iho/repülés   ·   2011.10.21. 10:43
nyito

A békák és szalamanderek áttelepítésével, forgalmas közutak feletti gurulóutak építésével járó, 760 millió eurós projekt eredménye a számítások szerint 50 százalékos  teljesítménynövekedés: az eddigi, óránkénti 83 fel- és leszállás helyett akár 126 repülőgép is beérkezhet vagy felszállhat. Az eddig használt két 07/25 irányú pálya túl közel volt egymáshoz ahhoz, hogy egyszerre, párhuzamosan tudjanak a gépek fel- és leszállni, míg a 18/36-os pályát felszállásokra használják csak. Így a csúcsidőben jelentkező, 100 gépes igényt már nem képes kiszolgálni a repülőtér.

Északon épül az új pálya ezen a tavalyi légifelvételen

Az új, szintén 2800 méter hosszú, 07/25-ös irányú pálya a jelenlegi pályákhoz képest eltolva, a repülőtér északi részén készült el. Segítségével a repülőtér vezetése reméli, hogy sikerül visszahódítani az európai elsőséget a párizsi Charles De Gaulle repülőtértől. Frankfurt jelenleg egyben utasszám alapján a világ 9. legnagyobb forgalmú repülőtere is.

A pálya építését még 1997-ben határozták el, de a különböző jogi és politikai küzdelmek miatt maga az építkezés csak 2009-ben kezdődhetett meg. Az építkezés során a kivágott erdők helyett 288 hektárnyi új erdőt telepítettek. A további bővítési tervek tartalmaznak egy új, déli terminált (a volt amerikai katonai bázis helyén), illetve az 1-es terminál bővítését, ahol így az Airbus A380-800-asokat is ki lehet majd szolgálni.

Kapcsolódó hírek