Friss diplomák, magyar irányítók, skandináv módra

iho/repülés   ·   2012.07.06. 14:30
cim2

Pénteken átvette diplomáját a magyar légiforgalmi irányítók legújabb generációjának első csapata, amelyet a HungaroControl és az Entry Point North által 2011-ben alapított Entry Point Central légiforgalmi irányító akadémián képeztek ki, világszinten élvonalbelinek számító skandináv képzési program alapján. Idén 1058-an nyújtották be felvételi kérelmüket a képzésre, ami a tizenkét fős keretszámhoz képest csaknem százszoros túljelentkezés. A Közép-Európában egyedülálló akadémia 2013-tól nem csak magyar, hanem más országokból érkező hallgatókat is vár.

Július 6-án ünnepélyes keretek között vehette át diplomáját az első végzős évfolyam. Az EPC által kiállított igazolás alapján a HungaroControl a Légiközlekedési Hatóságnál megkéri részükre a gyakornoki szakszolgálati engedélyt. A gyakornokok az alapképzést követően a Hungarocontrolnál folytatják tanulmányaikat további egy évig, majd az átmeneti- és munkahelyi gyakorlati képzés sikeres befejezése után légiforgalmi irányítói szakszolgálati engedélyt szereznek.

Tavaly, 2011-ben Entry Point Central néven közös légi navigációs akadémiát nyitott Budapesten a HungaroControl, valamint a svéd, dán és norvég légiforgalmi szolgálat oktató központja, az Entry Point North. A skandináv képzés szakmai tartalma és a pedagógiai módszer minősége világszínvonalú. A budapesti Entry Point Central ugyanezt a versenyképes tudást, jól működő oktatási formát és magas nemzetközi presztízsű végzettséget biztosítja a magyar légiforgalmi irányítók következő generációjának.

A korábbi képzési rendszerhez képest újdonság, hogy a hallgatók már az oktatás korai szakaszától gyakorlati ismereteket szereznek, hiszen az ötödik héttől használják az EPC szimulátorát, valamint a Wizz Airrel meglévő együttműködésnek köszönhetően a légitársaság gyakorlórepülésre viszi az akadémia hallgatóit, ahol élesben figyelhetik meg a pilótakabinban zajló eseményeket. Az angol nyelvű képzés teljes mértékben megfelel a légiforgalmi irányítás európai csúcsszervezete, az Eurocontrol előírásainak, ezért a légiforgalmi akadémia 2013-tól más országok előtt is megnyitja kapuit.

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.