Független pályavasút 2012-től

iho/vasút   ·   2011.09.30. 12:38

Az Európai Uniós vasúti csomagok figyelmen kívül hagyása miatt Magyarországot – több más tagállamhoz hasonlóan – a luxembourgi Európai Bíróság elé idézték.  A derogáció oka az, hogy hazánkban a pályavasúti szolgáltatásokat az operátoroknak mindmáig egyik versenytársuktól, a személyszállítással foglalkozó Magyar Államvasúttól kell vásárolniuk. A pályakarbantartás költségeinek megállapításával a MÁV Zrt. a pályahasználati díjak mértékét is befolyásolni tudja, hogy az egyenlő verseny hiányzó feltételei közül csak egyet említsünk.

Völner Pál az Indóháznak adott júliusi interjújában konkrétumok nélkül már utalt a független pályavasút megalapítására: „Jelen állás szerint hamarabb eleget fogunk tenni a független pályavasútra vonatkozó elvárásnak, mint az a huszonegynéhány további tagállam, amely ebben az eljárásban érintett”.

A pénteken megrendezett, Magyar Vasút 2011 címet viselő konferencián Völner Pál az Indóház riporterének kérdésére elmondta, hogy az új tömegközlekedési holding létrehozásával megoldódig a független pályavasút problémája. Az államvasút személyszállítói feladatait a 2012 elején megalakuló holding veszi át. Ezzel a MÁV csoport elveszíti utolsó operátori funkcióját is (az áruszállítástól a MÁV Cargo eladásakor vált meg), az infrastruktúra- és vagyonkezelés azonban továbbra is hatáskörében marad. Tehát a továbbiakban a MÁV-tól, mint a piactól független szereplőtől vásárolják a pályavasúti szolgáltatásokat az utasokért és áruszállítási feladatokért versengő operátorok – például a tömegközlekedési holding.

Völner Pál a konferencia nyitóelőadásában ismertette a kormány és az Európai Unió aktuális közlekedéspolitikáját. A rendezvényen készült kisfilmünket hamarosan megtekinthetik az IHO videórovatában.

Kapcsolódó hírek