Füstölt a 787-es: a levegőben nagy veszély lett volna!

iho   ·   2013.07.19. 09:00
cim2

A repülési eseményeket kivizsgáló brit hatóság most kiadott előzetes jelentésében azt javasolja, hogy a 787-eseken időlegesen szüntessék meg a helyzetjelző vészjeladó berendezés működését, egyben egyértelműen ezt a szerkezetet vagy ennek kábelezését tette felelőssé a múlt héten történt londoni incidensért, amikor tűzoltók kellett, hogy beavatkozzanak egy már nyolc órája Heathrow-n parkoló Dreamliner füstölésekor.

Mint korábban jeleztük, az úgynevezett ELT berendezést a gép törzsének leghátsó részébe szerelik, és arra szolgál, hogy egy esetleges balesetkor műholdakon fogható jelekkel tegye lehetővé a bajbajutott gép helyzetének meghatározását, sőt, magának a repülőgépnek az azonosítását. A berendezés saját mangándioxid-akkumulátorral működik, gyártója az amerikai Honeywell, típusa RESCU406AFN. Az akkumulátor élettartama tíz év, működési ideje, tehát amíg képes automatikus (g-erőkkel meghatározott) bekapcsolódásától jeleket adni, 50 óra.

A helyzetjelző vészjeladó <br>(fotó: Honeywell)

A vizsgáló testület, az AAIB jelentése szerint ebből a berendezésből több mint hatezer példányt építettek be eddig sokféle repülőgéptípusba, és ez volt az első eset, amikor jelentős hőfejlődéssel járó esemény történt valamelyikkel, tehát a vizsgálók szerint is rendkívül ritka jelenségről van szó. Azonban a testület azt is kimondja, hogy ha ez a túlmelegedés a levegőben következik be, az igen komoly repülésbiztonsági kockázatot jelent, ugyanis a gépnek ebben a részében, az utaskabin felett általában nincsenek sem tűzjelző, sem tűz elfojtására szolgáló berendezések.

A repülőgépnek ezen a részén nincs más olyan berendezés, amely a gép áramtalanítása esetén saját áramforrással rendelkezne és így képes lenne tűz vagy felmelegedés miatt károkat okozni – hangzik a jelentés, amelyben ki is mondják, hogy a vizsgálók az ELT-en találtak magas hőmérséklet miatt keletkezett roncsolódást.

A brit vizsgálók szerint más típusokon is ellenőrizni kell a jeladókat

Ezért a testület azt javasolja az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatalnak, hogy hozzon döntést a Boeing 787-eseken beépített ELT-berendezések „semlegesítéséről”, amíg az alapos repülésbiztonsági vizsgálat le nem zárul. Ugyancsak javasolja az AAIB, hogy az FAA és más szabályozó hatóságok más repülőgéptípusokon is vizsgálják meg az ELT berendezéseket és beépítésüket, és ha szükséges, más repülőgéptípusokra nézve is hozzanak hasonló döntést.

A Boeing válasznyilatkozatában jelezte, támogatja és ésszerűnek tartja az ajánlásokat, és a Honeywell is elismeri az óvintézkedés jogosságát. Az ELT-berendezések semlegesítése ugyanakkor azért nem egyszerű kérdés a 787-eseken, mert ez a típus különlegesen nagy hatótávolságával éppenséggel elsősorban interkontinentális járatokra készült, sokszor óceánok feletti repülésekre, ezeken a vonalakon a helyzetjelző vészjeladónak különlegesen nagy szerepe lehet bármiféle repülőesemény esetén.

Kapcsolódó hírek