Fuvardíjrendezés: a Főtaxi a nyertes

iho   ·   2013.09.12. 09:38

Az elmúlt napok statisztikája szerint a Főtaxi fuvarszám-növekedést tapasztalt, annak ellenére, hogy a szeptember 1-jén életbe lépett fővárosi taxirendelet miatt emelkedtek a tarifák. A növekedés jórészt a reptéri forgalomnak köszönhető − mondta a Napi Gazdaságnak Vízy András, a fuvarszervező társaság szóvivője. (A Főtaxi továbbra is kizárólagos reptéri szolgáltató, de hagyományosan városi utaztatásokat is végez.) Most, hogy egységes és fix a tarifa, az utasok olyan társaságot választanak, ahol a magasabb árért jobb minőségű szolgáltatást kapnak − tette hozzá Vízy. A Főtaxi szerződött és üzleti partnereinek köre folyamatosan bővül. Az előkészítés alatt lévő szerződések azt jelzik, hogy körülbelül további húsz százalékkal bővülhet a társaság üzleti partnereinek köre − mondta a szóvivő.

Másként látja a piacot Horváth Csaba, az RT5 Taxi Holding Kft. (Budapest Taxi) ügyvezetője, mint mondta, 10-11 százalékkal esett vissza a forgalmuk a tavaly szeptemberihez képest, amiben az áremelés mellett más is közrejátszott. A legjelentősebb visszaesés a reptéri forgalomban figyelhető meg − emelte ki Horváth, aki azt viszont fontosnak tartja, hogy a taxirendeletnek köszönhetően rend lett a piacon, és az utasok olyan taxitársaságok autóiba ülhetnek, amelyek megbízhatóak. Horváth szerint azok a cégek, amelyek meglépték a technikai fejlesztéseket (GPS, néma címkiadás), előnyben vannak.

A legérzékenyebben azokat a társaságokat érinthette a változás, amelyek nagyon alacsony (150 forint/kilométer) tarifákkal dolgoztak. A Taxiplusnál is főleg a reptéri forgalomban következett be jelentős, 20-30 százalékos csökkenés. Korábban a törzsutaskártyával rendelkezők 175 forintos kilométeráron utazhattak, telefonos rendelés esetén pedig 184 forintot kellett fizetni, ezek a tarifák most egységesen 280 forintra emelkedtek. Az új rendelet drasztikusan érintette az utasokat, így előfordulhat, hogy az idős, beteg utasok nem tudják igénybe venni a taxiszolgáltatást.

Ami a repülőtéri fuvarokat illeti, amint erről az iho.hu is beszámolt, augusztus utolsó napjaiban valóságos taxissztrájk volt Ferihegyen, mivel a Budapest Airport a Főtaxival mint fuvarszervezővel kizárólagos szerződést kötött, más cégeknek szeptember elsejétől több díjat kell leadniuk a Főtaxinak a repülőtéri menetekért.

A Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága, a Budapesti Közlekedési Központ, valamint Budapest Főváros Kormányhivatala Fogyasztóvédelmi Felügyelősége a napokban ellenőrzéseket végzett, összesen hetven próbautazás közül tizenegy esetben találtak kifogásolnivalót. Három esetben fordult elő a visszajáró összeg helytelen kiszámítása miatti fogyasztói megkárosítás, hat esetben a taxis elfelejtett nyugtát adni, két esetben pedig a gépkocsivezető nem a rendeletben kötelezően előírt tarifát alkalmazta.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek