Füvesítés, második vágány: indul a 3-as villamos felújítása

MTI   ·   2013.10.31. 13:59

Jövő hétfőn megkezdődik Budapesten a 3-as villamosvonal felújítása, a munkálatok várhatóan jövő novemberig tartanak.

György István városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes a csütörtöki projektindító sajtótájékoztatón, a X. kerületi Éles saroknál azt mondta, a vonal felújítására 11 milliárd forintot szánnak. Kicserélik a vágányokat és a felsővezeték-hálózatot, az utasvárókat, felújítják a peronokat, az utcabútorokat.

Hétfőn a Mázsa tér és az Örs vezér tere közötti szakasz felújítása kezdődik el, a Kőrösi Csoma Sándor úton az Ónodi utcától a Kápolna utcáig füvesítik a vágányokat, a munkákkal várhatóan 2014 nyarának elején végeznek. A második ütemben a Mázsa tér és az Üllői út közötti szakaszon dolgoznak 2014 júniusától augusztus 21-ig, a felújítás részeként a Bihari úton a hiányzó részen is kiépítik a második vágányt. A felújítás harmadik ütemében a Mexikói úti végállomás és a Nagy Lajos király útja-Thököly úti csomópont között, a negyedikben pedig onnan az Örs vezér teréig, valamint az Üllői út és a Nagykőrösi út, továbbá a Nagykőrösi út és a Gubacsi út között dolgoznak.

György István kitért a járműfejlesztési projektre is, ezzel kapcsolatban a Skoda céggel való vitákra utalva azt mondta, ha több pályázó van, akkor mindenki az utolsó pillanatig védi a saját igazát. Ezért döntőbizottsági viták kezdődnek, emiatt kiszámíthatatlanná válik a projekt lezárásnak időpontja. Kitért arra, hogy a tervek szerint a most megújuló vonalon is közlekednek majd új, alacsonypadlós villamosok.

Kovács Róbert (Fidesz-KDNP), Kőbánya polgármestere azt hangsúlyozta, hogy ha a kerület és a kerületi cégek összefognak a fővárossal és azok cégeivel, akkor rövid idő alatt nagy eredményeket lehet elérni. Hozzátette: nem csak a X. kerület, de az egész régió közlekedését pozitívan befolyásolja a fejlesztés.

* * *

Indóház Online - Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek