Füvön oson az új 1-es, rajta Hamupipőke!

Kemsei Zoltán   ·   2014.05.05. 16:45
00kicsi

Az utolsó mozzanat a Reitter Ferenc utcai megálló korszerűsítésének megkezdése volt: a májusi hosszú hétvégéig a villamosok a Róbert Károly körúti felüljárón levő kúszóváltón fordultak vissza. A villamos északi szakaszának megindulása több szempontból is könnyíti a közlekedést: a kötöttpálya egyrészt utasokat (és autósokat) vesz le a Hungária körgyűrűről (sokan kényszerből választották az autót a felújítás miatt, olyanok, akik egyébként munkába tömegközlekedéssel járnának), másrészt az eddig a Bécsi útig és a Bogdáni útig közlekedő pótlókról sok autóbusz is felszabadul, amelyekre máshol a városban szükség lehet.

Nem csalás, nem ámítás!<br>A képre kattintva galéria nyílik<br>(a szerző felvételei)

Mi is változott az északi szakasz átadásával? Az útvonalon kívül gyakorlatilag minden. A Vágány utca/Róbert Károly körút megállótól (ugyanis a Reitter Ferenc utcai megálló neve sem maradt meg a régi) a Flórián térig aszfaltburkolatú, onnan a Rendelőintézetig füves, majd a Bécsi út/Vörösvári út (szintén hivatalos név!) végállomásig SKL-lekötéses pálya épült. Minden megállóhelyen van perontető, ahol aluljáró kapcsolódik, lift vagy mozgólépcső (van, ahol mindkettő) vezet a felszínre. A peronok a később érkező alacsonypadlós járművekre optimalizáltak, de a Tatra alsó lépcsője is egy magasságban van a peronszélekkel. Két új visszafogási lehetőség is épült az Árpád híd felhajtóján és a Szentlélek térnél, a vonal így könnyebben szakaszolhatóvá vált. Természetesen a villamosközlekedés megindulása nem jelenti a teljes elkészülést: a peronokon folyamatosan dolgoznak, üzemkész lift, mozgólépcső még nincs, van, ahol még a padokat építik be. A Futár kijelzőinek is csak a helye (azok a sokszor emlegetett „bitófák”) van meg, de minden, az 1-esen közlekedő szerelvényen működik már a fedélzeti rendszer.

Bő egy hónapig tart a jó világ

A BKK tájékoztatója szerint ez az állapot, a felújítás eme üteme júniusig tart majd, akkor – a Róbert Károly körúti felüljáró kihagyásával – a Kacsóh Pongrác út–Népliget szakasz következik a sorban.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek