Gázbuszra vált az acélváros

Istvánfi Péter   ·   2013.07.30. 14:00
00

Amíg villamosok terén irigylésre méltó helyzetben van Miskolc, addig a buszok állapota régóta megoldatlan probléma. Próbálkozások persze akadtak, tavaly érkezett például egy hibrid Volvo 7700-as, amit végül a cég három évre bérbe is vett. Pár hónappal később érkezett egy másik hibrid tesztbusz is, a MAN Lion's City Hybrid. Utóbbi soros hibrid-technológiával rendelkezik, így az MVK-nak rögtön lehetősége nyílt összehasonlítani ezt a megoldást a Volvo által alkalmazott párhuzamos technológiával.

A hibrid technológia azonban végül nem hozta a várt eredményeket, ezért fordult a cég figyelme a sűrítettföldgáz- (CNG-) technológia irányába. Ennek keretében egy CNG-tesztbusz is érkezett a városba, az ukrán LAZ cég CityLAZ 12 CNG gyártmánya. A kedvező tapasztalatok után az MVK ez utóbbi technológia mellett tette le a voksát, így a most kiírt tenderben is ilyen hajtású buszokra várnak ajánlatot.

A beszerzés egyébként a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium támogatásával valósul meg, az NFM ugyanis azzal segíti a CNG-technológia hazai elterjedését, hogy fizeti a normál dízelbusz és a jóval drágább CNG kivitelű jármű ára közötti különbséget.

Maga a pályázat egyébként nemcsak áruszálltásról szól: a 75 szóló és a 25 opciós csuklós mellett a nyertesnek az infrastruktúrát is ki kell építenie a telepen, valamint a meglévő épületeket is át kell alakítania, hogy fogadni tudják a CNG technológiájú kocsikat. Hosszabb távon a város szeretné az összes kommunális autóját (kukásautók, utcaseprők, stb.) lecserélni CNG-hajtásúra, amit a tervek szerint majd az MVK telephelyén tankolnának.

AZ MAN CNG-buszát a BKK és a Volánbusz is tesztelte, Miskolcon is jó eséllyel indul<br/>(fotó: Volánbusz)

A pályázatra a legfőbb esélyes sokáig a NABI Sirius CNG változata volt, a cég bezárása azonban átrendezte az erőviszonyokat. Mivel gyakorlatilag az összes buszgyártó rendelkezik a dízeles mellett CNG kivitelű változattal is, így fokozott érdeklődés várható a tender iránt.

A legnagyobb esélye talán az MAN-nek van, hiszen az MVK legfiatalabb és legkorszerűbb autóbuszai mind a Neoman cégcsoporttól érkeztek. A most beszerezni kivánt buszokkal lehetővé válik az összes régebbi, normálpadlós típus selejtezése a borsodi megyeszékhelyen.

Kapcsolódó hírek