Tavaly jó évet zárt a hazai gépjárműimport, 116 ezer új személygépkocsit értékesítettek, húsz százalékkal többet az előző évinél. Idén ekkora növekedésre nem számítanak - mondta Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke a szervezet évindító sajtótájékoztatóján. Az egyesület a teljes járműpiacon 158 500 új jármű forgalomba helyezését prognosztizálja 2018-ban, összességében tehát három egész hat százalékkal többet a tavalyinál.

Az új kishaszonjárművekből várhatóan mintegy 21 ezer kerülhet forgalomba, ez öt egész három százalékkal meghaladja a tavalyi számot - ismertette Erdélyi. Ezen a területen ugyan hét százalékkal csökkent az értékesítés 2017-ben az előző évhez képest, de erre számítottak is a növekedési hitelprogram kifutása miatt.
Az MGE ügyvezető elnöke beszélt a használt személyautók piacáról is.

Tavaly 155 ezernél több használt személyautót importáltak és helyeztek forgalomba Magyarországon. A belföldi autópark átlagéletkora 14 év felett van, míg az uniós átlag 10,7 év. Ennek kedvezőtlen műszaki és környezeti hatásai várhatók, ennek csökkentése érdekében a használt autók importjának szabályozásában jelentős változásokra lenne szükség. Magyarországra behozott autók átlagéletkora 12 év fölött van, az autópark hatvanhét százaléka 10 évesnél idősebb, és csak a tíz százaléka fiatalabb 5 évesnél.

A belföldi autópark átlagéletkora 14 év felett van, míg az uniós átlag 10,7 év


Az MGE előrejelzése szerint idén 5600 új nagyhaszongépjármű és 600 új busz kerül forgalomba, négy, illetve hét százalékkal kevesebb a tavalyinál - ismertette az ügyvezető elnök, aki ugyanakkor nem zárta ki, hogy kedvezőbben alakulhatnak a számok az általuk vártnál.

A motorkerékpároknál nyolc egész öt százalékos növekedésre, mintegy 2500 új jármű értékesítésére számít a gépjárműimportőrök egyesülete, a közúti pótkocsiknál pedig kilenc százalékos csökkenésre, 3800 értékesítésére.
Erdélyi Péter kedvező tendenciának nevezte, hogy 2017-ben megkezdődött a magánvásárlók visszatérése az autópiacra, valamivel hatvan százalék alá került a jogi személyek által vásárolt autók aránya.

Dér Péter, az MGE elnökségi tagja elmondta, Magyarországon több mint 5800 új tehergépjárművet helyeztek forgalomba tavaly, az előző évinél többet, bár az értékesítés nem érte el a korábbi csúcsot. 2017-ben meghaladta a 640-et a forgalomba helyezett új buszok száma, a növekedés jelentős, 55 százalékos volt az előző évhez képest. Ugyanakkor nagyon kicsi a teljes szegmens tekintve, hogy mekkora igény lenne Magyarországon az elöregedett buszpark frissítésére - mutatott rá.

Több mint 5800 új tehergépjárművet helyeztek forgalomba tavaly.

Somogyi Gábor, az egyesület elnökségi tagja jelezte, a közúti pótkocsik piacán tavaly 4000 fölötti eladást regisztráltak, ez csaknem elérte a válság előtti szintet. Kiemelte ugyanakkor, hogy a szakképzett munkaerő hiánya erősen befolyásolja a piac bővítési lehetőségeit.

Tavaly csaknem 2300 új motor került forgalomba Magyarországon, kevesebb az MGE által vártnál, de a 2012-es mélypont óra töretlen a növekedés, és idén is bővülést várnak Zámbó Balázs elnökségi tag szerint. A szakértő felhívta a figyelmet arra, hogy a regisztrációs adó motorokat terhelő része az egyesület javaslata ellenére változatlan, ami megnehezíti a szegmens jelentősebb bővülését.

Becsléseik szerint Magyarországon az elektromos meghajtású gépjárművek aránya meghaladja majd a tíz százalékot 2030-ra – mondta Ugron Gábor, az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója. A társaság több mint 300 elektromos töltőállomás telepítését kezdte meg 2017-ben, és összesen 1000-1200 állami tulajdonú töltőpont létesítését tervezik. Hozzátette, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiírt pályázat támogatásával 213 önkormányzati tulajdonú töltő létesül. Az idei első félév végére mintegy 300-330 állami és további 200-210 önkormányzati tulajdonú e-töltőkút üzemel majd az országban - fűzte hozzá az ügyvezető igazgató.

2017 év végéig 600 pályázatot adtak be 735 autóra – ismertette az elektromos gépjárművek vásárlásának támogatása kapcsán.  A támogató okiratokat kiállították 643 autóra, és 260 jármű esetében kifizették a támogatást. A pályázati struktúra felgyorsítására szükség van, és ezen dolgoznak is – tette hozzá Ugron Gábor.
Az ügyvezető igazgató felidézte, kormányzati döntés alapján 2030-ra az állami tulajdonú autók harminc százalékát tisztán elektromos meghajtásúra cserélik.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!