GSM-R: év végén lezárul a projekt előkészítése

MTI/iho   ·   2014.11.13. 10:09

Agárdi Ferenc, a NISZ Nemzeti Kommunikációs Szolgáltató Zrt. GSM-R Projekt igazgatója elmondta, a NISZ a 2012-ben indult előkészítő projekt keretében öt nagy beszerzési eljárást folytatott le, amelyeknek eredményeként a kiépülő, az európai szabványoknak megfelelő vasúti kommunikációs hálózattal Magyarország csatlakozhat az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszerhez.

Hozzátette: a rendszer kiépítésnek gyakorlati haszna van, a vonatok megállás nélkül közlekedhetnek majd a kontinensen, nem lesz szükség sem a mozdony, sem a személyzet cseréjére az országhatárokon.

Az első szakasz előkészítése 862,98 millió forintot fordítottak. Az igazgató azt is elmondta, a GSM-R rendszer – amely az első ütemben átjárhatóvá teszi a Magyarországon áthaladó, a Németországból Románia felé tartó E jelű folyosót, valamint a Spanyolországból Budapestig tartó D jelű vasúti korridort, ami a Hegyeshalom–Lökösháza, továbbá a Bajánsenye irányt jelenti – a GSM-technológián alapul ugyan, de felhasználásában jelentősen különbözik. Területileg annyiban, hogy csak a vasúti pályák mentén biztosít lefedettséget, felhasználása pedig elsősorban a vasúti biztosítóberendezések és a mozdony közötti kommunikációt biztosítja, de lehetővé teszi a vasúti üzemeltető személyzet beszélgetését is. Emellett a magyar vasút lecserélheti a régi rádiókommunikációs rendszereket is, a GSM-technológia bevezetésével.

Agárdi megjegyezte: a rendszer kiépítése már folyamatban van, szállításra már tavaly decemberben aláírták a szerződést. A konstrukció lényege, hogy a NISZ megépíti a rendszert, amelynek a tulajdonosa a magyar állam, az üzemeltetést pedig a MÁV végzi. Az igazgató azt is közölte, már működik az egyik kapcsolóközpont Székesfehérváron, továbbá folynak az együttműködési tesztek a biztosító-berendezés esetében is. A projekt első üteme – amely 935 kilométer vasútvonalon valósul meg – 2015 végére zárul le, ekkor kell az unióval elszámolni. Ennek bekerülési költsége nettó 23 milliárd 674 millió forintra rúg.

Kolláth Gábor, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. szolgáltatásfejlesztési és üzemeltetési igazgatója elmondta, a projekt második üteme 2020-ra fejeződik be a tervek szerint, várhatóan mintegy 2100–2500 kilométer közötti vasúti hálózaton. A második ütemben mintegy 350 bázisállomást létesítenek majd, és lefektetnek mintegy 3 ezer kilométer optikai kábelt is. Megemlítette azt is, a projekt második ütemének előkészítésére mintegy nettó 747 millió forint szükséges, míg a megvalósítás várható költsége a tervek szerint 34,5 milliárd forint lesz. A költségeket az unió ugyanúgy, ahogyan az első ütemben, 85 százalékos mértékben finanszírozza, míg a nemzeti önrész 15 százalékot tesz ki.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek