Ha nem ihatsz a kereszteződésben, jobb lesz(el)?

MTI/iho   ·   2017.02.11. 19:15
praternstern0

Február elején több mint 1300-an írták alá azt a petíciót, amely betiltaná az alkoholfogyasztást a Praterstern csomópont közterületein. A kezdeményezők szerint ezáltal el lehetne kerülni, hogy az alkoholos befolyásoltság alatt állók bűncselekményeket és erőszakos cselekedeteket kövessenek el.

Az aláírásgyűjtés hatására a kezdeményezéssel az illetékes városi tanács is foglalkozott, azonban a szociáldemokrata és zöldpárti városvezetés elutasította a kezdeményezést, az indoklás szerint a tilalom nem kivitelezhető. Sandra Frauenberger Bécs városi tanácsosa szerint a Praterstern csomópontra más koncepciót kell kidolgozni, mivel a tilalomban túl sok lenne a kiskapu. „A tiltás nem megoldás, hiszen ahhoz vezetne, hogy az emberek az utca másik oldalán fogyasztanának az alkoholt” – mondta a szociáldemokrata tanácsos.

A Praterstern Bécs Leopoldstadt elnevezésű kerületében található. A csomópont elővárosi vasút, belföldi vonatjárok és két metró megállóhelye, de található itt több buszmegálló és nemzetközi autóbuszjáratok is indulnak innen.

Az utóbbi időben több erőszakos cselekmény is előfordult a Praterstern környékén. A statisztikák szerint tavaly márciusban és áprilisban összesen 420 bűncselekmény történt, ezért a fokozott rendőri jelenlét mellett egy videófelvételeket rögzítő autót is járőrözik a környéken. A Bécsi Tömegközlekedései Vállalat (Wiener Linien) által fenntartott területeken, megállókban valamint a járműveken már tilos az alkoholfogyasztás. Aki vét a szabály ellen, 50 eurós (több mint 15 ezer forint) bírsággal büntethető.

A bécsi Westbahnhof pályaudvaron már szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezettek, mivel az utóbbi időben egyre gyakrabban történtek erőszakos bűncselekmények. Az ÖBB többek között korlátozza az ingyenes wifi szolgáltatást, tekintettel arra, hogy a fiatalok csoportjai csak azért voltak a pályaudvar közelében, hogy internetezzenek.

A rendőrség közlése szerint decemberben számos rendbontás történt a Westbahnhofon, elsősorban fiatal afgánok gyűltek össze és alkoholizáltak a pályaudvaron. A késői órákban gyakran sor került összetűzésekre is, hangoskodás miatt több panasz érkezett a rendőrséghez. December végén több mint húsz afgán és csecsen fiatal verekedett össze, az összetűzés során szúrófegyverek is előkerültek. A rendőrség 14 embert állított elő. Jelenleg a Westbahnhofon naponta mintegy negyven civil- és egyenruhás rendőr teljesít szolgálatot, legfőképp az esti órákban.

Roman Hahslinger az ÖBB szóvivője szerint előrelépés a bűnmegelőzésben, hogy a vonatokon és a pályaudvarok területén megnövelték az ott szolgálatot teljesítő biztonsági személyzet számát és korlátozták a pályaudvarokon az ingyenes internethozzáférés lehetőségét. Konkrét számok említése nélkül arról beszélt, hogy a rablások és a személyi sérülések száma csökkent.

A pályaudvar és a vonatok biztonságának garantálása érdekében az ÖBB 425 új munkatársat vesz fel 2018-ig. A bécsi főpályaudvaron dolgozó biztonságiak már december óta testre szerelhető kamerával látják el szolgálatukat, idén nyártól a vonaton szolgálatot teljesítők is megkapják ezeket a készülékeket. Az osztrák közlekedési minisztérium 1,3 millió eurót szán a jobb világítás, a kamerák és a riasztóberendezések felszerelésére.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek