Ha nincs ló, jó a szamár is!

Korcsmáros Gábor/Prága   ·   2014.05.08. 12:15
kiskep

Kilencvenhárom személykocsi felújítására írt ki közbeszerzési pályázatot a Cseh Vasutak. A felújítás fő célja a végsebesség növelése 200 kilométer per órára, valamint az utastér revitalizációja, az üléshuzatok átkárpitozása, a wifi és konnektorok beszerelése. A csehek ezt a fajta kocsifelújítási programot humanizációnak is szokták nevezni, de hogy miben rejlik az emberközpontúság, arról filozofálhatnánk...

A Slovan EC-ről is ismert Siemens-kocsik a legjobbak közé tartoznak a cseh vasúton

A meghirdetett modernizációs programra a Cseh Vasutak 900 millió koronát (10,1 milliárd forintot) költ. Az elmúlt évek bevett szokásával ellentétben – amikor inkább a regionális vonatokat és szerelvényeket fiatalították, végre a távolsági EC- és IC-járatok személykocsijain a sor. A vasúttársaság egyelőre nem jelentette be konkrétan, melyik távolsági vonalra szánják majd a „humanizált” járműveket, de a kulisszák mögül szivárgó információk szerint szinte biztos, hogy a Prága–Berlin–Hamburg nemzetközi vonalra gondolnak. Épp ez az a nemzetközileg kulcsfontosságú vonal, amit szeretett volna elhalászni a Regiojet magánvasút-társaság 2015-től. Egy ideig úgy látszott, ez sikerül is, azonban a járműállomány nem elégséges állapota (főleg megfelelő mozdonyok hiánya) miatt a Deutsche Bahn (DB) újra a ČD-vel ült tárgyalóasztalhoz. Várhatóan továbbra is a Cseh Vasutak kezében marad az egyik legfontosabb nemzetközi távolsági vonal kiszolgálása. A ČD viszont ezzel kapcsolatban elég hallgatag, csak annyit szóltak az ügyben, folynak a tárgyalások a DB-vel. Egyre inkább úgy látszik, a jövőben tényleg Prága lesz az átszálló központ északnyugat és délkelet között, amit a DB már évek óta szorgalmaz. A Bécsbe és tovább Grazba közlekedő járatok bevonása az osztrák railjet-modellbe is azt mutatja, hogy az ÖBB is csak Prágáig kívánja járatni egyenes kapcsolatú járatait. Hogy mi lesz így a jövőben a Vindobonával (Villach–Hamburg), Jeszenszky Jánossal (Budapest–Hamburg), Hungáriával (Budapest–Berlin), vagy a Slovenská Strelával (Pozsony–Stralsund/Ostseebad Binz) az a jövő zenéje.

(térkép: Google)

 

Revitalizált kocsik

11 Ampz143
9 Ampz146
15 Bmz241
26 Bmz245
10 WRmz815

ÖBB-től vett kocsik
4
Bmz,
9 Bmpz,
9 Bbdmpz - Bmz-ből átépített sorozatok

Kanyarodjunk azonban vissza az eredeti témához! A kilencvenhárom kocsi modernizációja két külön tender tárgya: az egyik arra a 71 Siemens gyártmányú vagonra vonatkozik, amelyeket a kilencvenes évek végén, valamint a kétezres évek közepén építettek a bécsi gyárban, illetve a Siemens prágai gyárában (SKV Praha). Ezek a járművek mondhatni kirakatkocsijai a ČD-nek (Ampz146, Ampz143, Bmz241, Bmz245, WRmz815). A felújítás az utastér revitalizációját, azaz az ülések újrakárpitozását (vagy adott esetben teljes cseréjét), az elhasználódott és kopott padlókárpit cseréjét (újabban a másodosztályú kocsik is kapnak), a toalettek teljes cseréjét foglalja magában, továbbá új külső és belső audiovizuális utastájékoztató rendszert is telepítenek, helyet kap a wifi is. Extraként könyvelhető el az elektronikus rezervációs rendszer kijelzőinek telepítése, valamint a már beépített légkondicionáló berendezés hatékonyabbá tétele. Kilenc Ampz146, huszonhat Bmz és hét WRmz kocsiban lecserélik a központi energiaellátó-rendszert is. Mindegyik Siemens gyártotta járműnél elvégzik a soron következő főjavítást is, amelynek keretén belül megújulnak a forgóvázak és a villamos berendezések összessége is. Ennek a kontraktusnak az összege 497,7 millió korona (5,6 milliárd forint), s a szerződés aláírását követően tizenhét hónapon belül kell leszállítani a kész járműveket.

Az Ampz146-os kocsikban jobbra cserélik az üléseket is<br>(fotók: a szező)

A másik tender az ÖBB-től vásárolt huszonkét használt kocsi revitalizációjára vonatkozik. Négy Bmz sorozatú kupés elrendezésű járműnél csak kisebb modernizációt végeznek, kicserélik az üléshuzatokat, korszerűsítik a belteret. Kilenc kupést viszont átépítenek termes elrendezésűre, amelyekből így Bmpz lesz. A maradék kilenc kocsiból pedig többfunkciós járművet faragnak (Bbdmpz-sorozat lesz belőlük) úgy, hogy kerékpárokat is lehessen szállítani, valamint mozgáskorlátozottak szállítására is alkalmasak legyenek. Ezekben akadálymentesítik a toaletteket is, és lesz szolgálati rész is. Itt is elvégzik az ülések újrakárpitozását, a padlószőnyeg-telepítést, új külső és belső audiovizuális utastájékoztató rendszert és wifit is telepítenek, továbbá a járművek hatékonyabb és új légkondicionálót, és a rezervációs rendszer elektronikus kijelzőit is megkapják, új központi energiaellátó-rendszert is beszerelnek. A szerződéskötést követő tizennégy és fél hónapon belül kell ezeket a nyertes cégnek leszállítani. Ennek a tendernek az összege eléri a 424,7 millió koronát (4,8 milliárd forint).

Amennyiben mindez valósággá válik, akkor a ČD-nek kilenc teljeskörű szolgáltatást nyújtó modern szerelvénye lesz (Ampz+WRmz+Bmz+Bmpz+Bbdmpz) a távolsági járatokra.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek