A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) új fejlesztést hajt végre a dunai menetrend szerinti hajóvonalakon: a MÜPA–Nemzeti Színház H megállóhely tavaszi megnyitása után a D11-es és D12-es járat útvonalán újabb megállót kapcsol be a hálózatba déli irányban: a hajók szeptember 1-től az új Kopaszi-gát–BudaPart kikötőig közlekednek. A népszerű szabadidős helyszín az Újpesttől, illetve a Rómaifürdőtől menetrend szerint közlekedő hajójáratokkal minden nap reggel negyed 9 és este negyed 9 között lesz elérhető. A BKK továbbra is azon dolgozik, hogy a személyhajózás a főváros közösségi közlekedésének teljes értékű elemévé váljon.

A ma menetrend szerint közlekedő hajókat a korábbi, jóval kisebb kihasználtságú, hagyományos jegyekkel és bérletekkel igénybe nem vehető vonaljáratok helyett indította el a BKK teljesen új útvonallal, megállókkal és menetrenddel. Az újjászervezett dunai hajóközlekedés egyértelműen sikertörténet, a járatok a turisztikai szezonban maximális kihasználtsággal szelik a hullámokat. A BKK számára a dunai menetrend szerinti hajózás megindítása kiemelten fontos lépés volt, hiszen az elmúlt évtizedekben nem közlekedtek hasonló, a városi közösségi közlekedés rendszerébe illeszkedő hajójáratok a fővárosban.

A D11-es és a D12-es hajójárat őszi menetrendje kis mértékben változik az új végállomás üzembe helyezésével. Menetrendjük elérhető a BKK honlapján: www.bkk.hu/menetrendek

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!