Hajtómű a szárnyakon: életre kel az új Airbus

iho/repülés   ·   2013.03.27. 11:45
cim

Gyakorlatilag elkészült az új széles törzsű Airbus, felszerelték a hajtóműveket és a segédhajtóművet az A350 XWB első repülőképes példányára. A következő lépésben megtörténhet a gép rendszereinek felélesztése – adja hírül az Airbus közleménye. Majd a 350-est lefestik és átadják a berepülő csoportnak, hogy meginduljanak a hajtóműves földi gurulópróbák, és aztán végre először levegőbe is emelkedhessen az európai gyártó fontos új típusa.

A nagy pillanat: az első gép megkapja az első hajtóművet <br>(fotók: Airbus)

A következő szakaszt az teszi különösen izgalmassá, hogy egy minden ízében új repülőgép ugyancsak új hajtóművekkel emelkedik majd a levegőbe, bár a hajtóművek mintapéldánya már több mint egy éve repül: a kb. 42 tonna tolóerejű Rolls-Royce Trent XWB–84-esek egyikét a gyár A380-asának szárnya alatt próbálták ki. Ugyancsak új a segédhajtómű is, a Honeywell HGT1700-asa.

Ami a Trent XWB jellemzőit illeti, az óriáshajtómű, amelynek elülső ventilátorfokozata nem kevesebb mint három méter átmérőjű, tavaly februárban az első ötórás kísérleti repülés alatt is már igen jól vizsgázott, és néhány hete elnyerte a légialkalmassági engedélyét.

Tavaly februárban kezdődtek a hatalmas Trent XWB légitesztjei egy A380-ason

A közlemény és a most nyilvánosságra került fotók nyomán ismét felerősödtek a találgatások, vajon az Airbus új büszkesége megjelenik-e majd a párizsi repülőszalonon. Korábban az Airbus vezetői igyekeztek lehűteni ezeket a várakozásokat, és most is hallani olyan hangokat, miszerint az addig hátralévő 80 nap nem lesz elég ahhoz, hogy az MSN001-es bemutatkozzon Le Bourget gyülekezete előtt.

Egyes megfigyelők mégsem tartják teljesen lehetetlennek, hiszen az Airbus számára fantasztikus promóciós lehetőség lenne ez az alkalom. Ugyanakkor az is biztos, hogy mint minden új utasszállító programja az elmúlt évtizedekben, az A350-es is alapos késésben van az eredeti tervekhez képest, és ilyen helyzetben, még ha már túl is jutott az első példány a szűzfelszálláson, a gyár nem szívesen vonná ki a feszített berepülési programból a tesztekre szánt gépet. Egyébként a Trent XWB első szárnyon repülését is eredetileg 2011-re tervezték.

Elkészül-e, repül-e a gép a nyári párizsi szalonig?

Tom Enders, az Airbus vezérigazgatója néhány hete egy berlini konferencián kockázatosnak nevezte a következő fejlesztési időszakot, de egyben hangsúlyozta, hogy a gép nagyon sikeresnek ígérkezik: január végére a megrendelések száma már megközelítette a hatszázat. Enders cáfolta, hogy döntés született volna egy második 350-es gyártósor kiépítéséről, ugyanakkor azt is elmondta, hogy a német kormány még mindig nem utalta át a ráeső 600 millió eurós hitelt a fejlesztési költségek fedezésére.

Kapcsolódó hírek