A 3-as metró felújítása kapcsán a Budapest Közút 2017. november elején átprogramozta az M3-as autópálya bevezető szakaszán lévő Szerencs utcai lámpa beállításait, aminek hatására az M3-as autópálya kivezető szakaszán, a Szentmihályi úti csomópontnál a délutáni csúcsforgalomban torlódások alakultak ki.

Az M3-as autópálya kifelé vezető szakaszának leállósávját a Magyar Közút Nonprofit Zrt. átépíti haladó sávvá, így a főpályán három forgalmi sávon haladhatnak a járművek; a Szentmihályi úti felhajtóág és az M0-s csomópont közötti szakaszán úgynevezett gyűjtő-elosztósávot alakítanak ki.

Az átalakítási munkálatok előtt megerősítik a leállósávot a Szentmihályi út gyorsítósávja és a Szilas-pihenőhely között és a Szilas-pihenőhely melletti szakaszt a 11-es és 12-es kilométerszelvényeknél. A munkálatok részeként a burkolati jelek marása és átfestése már készül, így várhatóan hétvégére kialakulhat az új forgalmi rend. Az átalakítással a Szilas-pihenő lassítósávja megszűnik, így a közlekedőknek a külső (gyűjtő-elosztó) sávból lesz lehetőségük kihajtani a pihenőbe. A közlemény szerint ezen forgalmirend-változásra burkolati jelekkel és táblázással is felhívják majd a közlekedők figyelmét, s kimeleték, hogy a szakaszon a 100 kilométer per órás sebességkorlátozás megmarad.

Az M3-as autópálya bevezető szakaszán (Budapest irányába) hasonló átalakításra nincs lehetőség, ugyanis a pihenőből, valamint az M0-s autópályáról felhajtó járművek részére önálló gyorsítósávot szükséges biztosítani, hogy dinamikusan csatlakozzanak be a főpályán haladó forgalomba – közölte a Magyar Közút Nonfrofit Zrt.

A társaság a közlekedők türelmét és megértését kéri az átépítési munkálatok idejére. Egyúttal felhívja az autósok figyelmét arra, hogy az átalakítást követően az M3-as kivezető szakaszán vegyék figyelembe az új forgalmi rendet.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk!Klikk, és like a Facebookon!