Harmincéves belga mozdonyokat újítanak fel Csehországban

Korcsmáros Gábor   ·   2016.04.02. 16:15
00kicsi

A piszkos tizenkettőként is emlegetett tizenkét Class 12-es sorozatú, a belga SNCB vasúttársaságnál sok éven át szolgálatot teljesítő kétáramnemű villamos mozdonyok már Csehországban vannak, és el is kezdték a felújításukat. A CZ Loko járműgyártó és javító cég elképzelései szerint a gépeket leginkább a kisebb magánvasutaknak adja majd el (esetleg bérbe). A magán-tehervasutak ugyanis krónikus vontatóállomány-hiányban szenvednek.

Az egyik 12-es még eredeti állapotában (forrás: wikipedia)

A felújított mozdonyok sorozata ugyanúgy a Class 12 marad, az első futópróbákat, teszteléseket április elején végzik. A gépek paramétereit tekintve hasonlóak lesznek, mint a jelenleg Európaszerte legelterjedtebb Vectronok, bár igaz, teljesítményük fele annyi, azaz 3 megawatt lesz. Ez azonban a rövidebb és könnyebb tehervonatok továbbítására bőven elegendő. A mozdonyok maximális sebessége 120 kilométer per óra lesz. A tervek szerint a gépek problémamentesen használhatók lesznek majd Lengyelországban, Szlovákiában, Magyarországon, sőt az adriai kikötőkbe is várhatóan eljutnak.

A mozdonyok iránt már konkrét érdeklődők is vannak, ezek neveit a CZ Loko nem kívánta elárulni. A belga gépek ára harmadával lesz kevesebb, mint egy új korszerű mozdonyé, jelezték a CZ Loko munkatársai.

A mozdonyok felújításáról az indes.cz portál készített képriportot.

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk! Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső, idén újra elinduló Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek