Hat metróállomást visz a Strabag

iho/vasút   ·   2017.08.12. 21:15
metrofelujitas_kislid
A Strabag Építőipari Zrt. Nem sokkal több, mint 24 milliárd forintos vállalási árral a Strabag Építőipari Zrt. nyerte el a 3-as metró északi szakaszán lévő hat állomás felújítási munkáit – írja a Magyar Nemzet. Az információ Bolla Tibortól, a BKV vezérigazgatójától származik, aki elmondta, hogy szombaton járt le a törvényben előírt tíznapos szerződéskötési moratórium. Ezt az időszakot a közbeszerzési törvény írja elő, ebben lehet megtámadni a közbeszerzési eljárást. Mivel a Strabag ellen senki nem emelt kifogást, a szerződéskötés után a tényleges munkálatok legkésőbb októberben megkezdődhetnek.

A felújítás során a Dózsa György úti állomáson lévő Szász Endre-murália is megújul

A cégnek most az augusztus végén várható szerződéskötésig meg kell kötnie az építési felelősségbiztosítást, illetve az úgynevezett erőforrás-biztosítást is. Amennyiben a szerződést szeptember elsejei hatállyal írjuk alá, a Strabagnak 2018. november végéig kell elkészülnie a hat állomással (Újpest-Központ, Újpest-Városkapu, Gyöngyösi utca, Forgách utca, Árpád híd, Dózsa György út) – ismertette a vezérigazgató.

Bolla Tibor reméli, hogy a 3-as metró alagútjának és biztosítóberendezéseinek felújítására kiírt tender eredményhirdetésével sem kell tovább várni augusztus végénél. Ehhez az szükséges, hogy a Lázár János vezette Miniszterelnökséghez tartozó Közbeszerzési Felügyeleti Főosztály (KFF) még a jövő héten – az általa kétszer is kért hiánypótlás után – kiadja a szabályossági tanúsítványt. A dokumentum beérkezésétől számított tíz napos moratórium után – ha nincsen fellebbezés – megtudhatjuk, ki újítja fel az alagutakat.

A 3-as metró harmadjára kiírt tenderei, mint az júniusban kiderült, ismételten jelentősen megdrágultak. Az alulbecsült kivitelezési költséghez igazították az állami támogatási szerződést, ez egy 137,5 milliárd forintos keretet jelentett. Az árajánlatok beérkezése után derült ki, hogy a vállalkozók ennél magasabb összegért hajlandóak elvégezni a munkát. A legkevesebbel, 15 százalékkal a vágányépítés drágult, a hat északi állomás felújítására érkezett ajánlatok viszont 23 százalékkal lettek magasabbak a támogatási szerződésben rögzített összegnél.

A középső, illetve a déli metrószakasz állomásainak felújítására a BKV már nem tudott fedezetet vállalni, hiszen azokra a kalkuláltnál 44, illetve 47 százalékkal magasabb ajánlatok érkeztek.  A BKV a lehető leghamarabb szeretné megismételni a két közbeszerzési eljárást, de mindenekelőtt azt vizsgálják, kell-e bármit is változtatni a kiíráson ahhoz, hogy az immár sokadszorra, de eredményes legyen. A metróberuházás legszűkebben vett többletköltségeihez legfeljebb 30 milliárd forintos önkormányzati forrást szavazott meg júniusban a Fővárosi Közgyűlés, de a kormány – a remélt százszázalékos uniós támogatáson túl – további támogatást már nem kíván biztosítani.

Az árdrágulás azt a furcsa helyzetet eredményezi, hogy a 3-as metró vonalán a legfiatalabb, 1991-ben átadott négy, és az 1984-ben átadott két, viszonylag legjobb állapotban lévő állomások újulnak meg először, az 1976-ban épült, ma már szabad szemmel is a romlás jól látható jeleit mutató további állomások sorsa viszont bizonytalan. Az közel egy éven belül végbemenő, első állomásfelújítási szakasz során kihívást jelent, hogy az éppen átépítés alatt álló Újpest-Városkapu vasúti megállóhely felújítása zökkenőmentesen kapcsolódjon a metróállomás felújításához.

Kíváncsian várjuk azt is, hogy a legészakibb négy állomáson alkalmazott, előzmény és utóélet nélküli színkódrendszer sorsa a kiteljesedés, vagy a teljes megszűnés lesz.

'91-ben nagyon modern volt, ma már kissé viseltes

* *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek