Hatalmas autókonszern készül Romániába – a neve egyelőre még titok

Bánhidi Emese   ·   2014.07.19. 18:15
autogyar1cim

Az economica.net azt írja, hogy a potenciális befektető a Roland Berger tanácsadó céget kérte fel, hogy találja meg neki a mintegy 40 hektáros területet a zöldmezős beruházásra. Az információt a román gazdasági minisztérium volt államtitkára, Adrian Volintiru szivárogtatta ki, aki jelenleg a „Május 1 Upetrom” cég vezetője. Volintiru elmondta: a Berger cég az év elején kérte a szaktárca segítségét egy beruházáshoz, de a cég nevét nem árulta el. A tanácsadóval folytatott megbeszélése alapján a volt államtitkár arra következtetett, hogy igen nagy, mintegy évi 300 ezer autót gyártó beruházóról van szó.

A tervek szerint a gyártó itt akarja majd legyártatni az Afrikába, Közel-Keletre és Európába szánt autókat. A termelés festésre, karosszéria összeszerelésre, és az autó összeszerelésére is vonatkozik, sőt, egyes alkatrészeket is itt gyártanának. Becslések szerint mintegy 3000 embert foglakoztatnának. Ugyanakkor azt is tervezik, hogy motorokat is gyártanak, szintén mintegy évi 300 ezer darabot.

A gazdasági portál szerint a befektető azért döntött Románia mellett, mert kulcspozícióban van a térségben: mind a politikai–gazdasági, mind az infrastruktúra fejlettség, mind pedig az autóipar fejlettsége megfelelő szintű. Véleményük szerint nem elhanyagolandó az sem, hogy a jogi környezet, a költségek, a rugalmasság és a munkabérek is megfelelőek.

A portál megkereste a Roland Berger Romania projektmenedzserét, aki semmiféle részletet nem árult el. Mint mondta, nincs felhatalmazása arra, hogy kiadja a vállalat nevét, az pedig csak akkor történik meg, ha a beruházó már döntött.

A Roland Berger a világ egyik legnagyobb tanácsadó cége, amelynek több mint 100 országban van irodája, minden kontinensen. Kliensei között tudhat olyan óriáscégeket, mint a Volkswagen és Daimler Chrysler, a Mercedes tulajdonosa. Ez persze nem azt jelenti, hogy e két cég közül lesz valamelyik a titkos befektető, de már korábban is voltak olyan nyilatkozatok, amelyek arra engednek következtetni, hogy a Daimler menne Romániába. Igaz, a németeknek már van egy autógyáruk a szomszédban.

Romániában két autógyár létezik, Mioveni és Craiona településeken: a Dacia és a Ford. Együtt mintegy 400 ezer autót gyártanak évente.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek