Helvét légiünnep, második felvonás – galériával!

Kelecsényi István   ·   2014.09.09. 15:15
cim

Svájc a payerne-i repülőtéren a száz éves légierejét, az ötvenéves Patrouille Suisse-t, és a huszonöt éves PC-7 Team köteléket ünnepelte. Az első hétvége kiváló repülőnapja után sem szünetelt a repülés. Gyakorlatilag a légibázis a hétköznapokon is nyitva volt, és meg lehetett tekinteni az első hétvégére hivatalos repülőgépek távozását, a következőre meghívottak érkezését, és a gyakorlásokat. Szombaton aztán ismét benépesültek a parkolók, teljes üzemmel mentek a vonatok és a shuttle buszok, és mindkét nap több mint 100 ezer érdeklődő népesítette be a repülőteret. Az időre nem lehetett kifogás. Szombaton felhőtlen kék ég alatt 24–29 fokos napsütés, vasárnap reggel kissé felhős, de 10 órától ismét napsütéses időjárás fogadta a nagyérdeműt.

Az ünnepeltek egyike, a PC-7-es kötelék a Connie-val<br>Klikkeljen a képre, és tekintse meg a szerző galériáját!

A kifutópálya melletti korlát helyett, továbbra is csak színes madzag és néhány kiskatona „tartotta a távolságot.” A tömeg, amelyben az olasz, a francia és a németajkú svájciak mellett Európa szinte összes nyelvét lehetett hallani, fegyelmezetten viselkedett. A kötelékek gépeit a gurulóúton helyezték el, amely nehezítette a fel és leszállások fényképezését, de készítettek egy nagy tribünt, ahova 20 svájci frankért (5600 forintért) bárki felmehetett, kényelmes székekből lehetett fotózni. Valamiért az érdeklődök ezt nem vették igénybe, mindig volt üres hely rajta. A médiamunkásoknak viszont a tribün mögötti dombon biztosítottak helyet a füvön, ahonnan a gurulóutat nem is lehetett látni, tehát kifizettük a pénzt, és a lelátón foglaltunk helyet.

A másik ünnepelt, a PS egyik látványos figurája, két F-5 tükörben

Ahogy az első tudósításunk is bemutatta, a „Légtér őrzői” és a „Nehéz vasak a levegőben” inkább csak szlogen volt, minden nap repültek vadászgépek, és csapásmérők, szállítógépek, és old timerek, valamint a közönség kedvencei, a műrepülő kötelékek.

A programban a hazai bemutatócsapatok, a Puma helikopter és F-18 demo mellett, nagy figyelmet szenteltek a svájci légierőben repült régebbi harci repülőgépeknek, amelyek sok esetben a jelenleg rendszerben állókkal kötelékeztek. Így repült például a második világháborús Morane D3801 (az MS-406 helyi változata) a Hornettel, a P-51 Mustang, a Mirage IIIDS felderítő, DH-100 Vampire, valamint több Hawker Hunter is repült, köztük a legendás Papyrus, valamint a Patrouille Suisse színeire festett példány is. Sajnos a második hétvégén keleti technika nem emelkedett a levegőbe a szlovákok díszfestésű MiG-29UB-ja a statikon árválkodott, Lakenheath-i F-15-ösök, a híres francia Cicognies (Gólya) század Mirage-2000RDY, és a portugál légierő Alpha Jet gépeivel.

A statikus kiállítás része volt a magyar Gripen

A svéd Gripen Charlie viszont statikusan is volt és demót repült, sőt az új NG változat mockupja is ott volt digiális festéssel. A svédek mellett ott volt hazánk 32-es oldalszámú vasmadara, a magyar és svéd katonák közös standot használtak. Az Ancsánk körül hullámzott a tömeg, a hidegháborús szállítógépnek aposztrofált 26-ost szétfotózták az emberek, a fülke tetején lobogott a piros–fehér–zöld lobogó és a hajózók valamint a műszakiak nagyon kedvesen több nyelven is beszélgettek a nézőkkel. Fogytak a magyar századjelvények és egyéb repülős ereklyék is.

A statikus sorban szinte az összes, a svájci légierő által repült típust kiállították. Azért szinte, mert sajnos a világon repülőképes jelenleg négy eredeti (a vörös 7-es tavaly kényszerleszállt Dániában, tehát az egy ideig nem fog repülni) Daimler Benz motoros Bf-109 vadászrepülő közül az egyetlen európai üzemeltető Messerschmitt alapítványtól végül nem érkezett egy sem. De ez legyen a legnagyobb baj egy ekkora méretű rendezvényen.

A különleges festésű Hunter, a Papyrus

Az előző hétvége különleges kötelékei megismétlődtek a két napon. Tehát repült a Swiss A330-asa plusz a Patruille Suisse, a PC-7 Team és a Super Connie, különböző Pilatus-kötelékek és még sorolhatnám a különleges párosításokat. Mindenképpen megemlítendő a Brit Királyi Légierő ejtőernyős csapatának bemutatója, amely a legmagasabb szintű „ejtőernyős műrepülést” hajtotta végre.

Svájcról tudjuk, gazdag ország. Nos, tény, nem magyar zsebeknek való relikviákat árultak. Egy papírrepülő négy svájci frank (több mint ezer forint) volt, és nem volt olcsóbb egy félliteres ásványvíz sem. Akik ki tudták fizetni, és el tudtak látogatni a helvétek repülőünnepére, azok egy nagyon magas színvonalú remekül szervezett, udvarias kiszolgálásban részesültek és a levegőben bizony olyan repülőeszközöket láthattak, olyan különleges kötelékeket szemlélhettek, amelyek örök életre emlékezetesek lesznek.

Ritka páros: Puma és Lódarázs, utóbbi emelt orral igyekszik elég lassan repülni

Néhány adat a repülőhétről: a repülőeseményt 2100 katona mellett 4800 önkéntes segítségével rendezték meg. Összesen több mint, 400 ezer néző tekinthette meg a 184 repülőeszköz bemutatóját. A nézők 81 ezer 200 gépjárműparkolót használtak, mellettük 15 ezren kerékpárral érkeztek. 138 különvonatot indított a svájci vasúttársaság. A négy nap alatt összesen 860 látogatót kellett egészségügyi ellátásába részesíteni – köztük ötöt helikopterrel vittek kórházba. A hétvégi repülőnapok között is 35 ezer néző volt a hétköznapokon a repülőtéren.

Tízévente van Payernben repülőnap, tehát egyhamar ekkora esemény nem lesz Svájcban, viszlát – 2024-ben.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek