Hende: Jelentősen javult a magyar légierő helyzete

MTI/iho   ·   2015.06.27. 11:15
gripgyak0

Hende Csaba közölte: a pilóták létszáma húszról harminckettőre, a kiképzett műszaki személyzeté ötvenhatról kilencvenegyre nőtt, a repülési órák és a szimulátorban eltöltött órák száma pedig 2014-re 2632 órára emelkedett. A pilóták átlagilletménye jelenleg 503 ezer forint, amely ebben az évben 555 ezer forintra nő, és ehhez egyéb juttatások is hozzáadódnak.

A miniszter hangsúlyozta: a két, balesetet szenvedett Gripen repülőgép kiesése ellenére a magyar légierő minden nemzetközi kötelezettségének eleget tud tenni, és továbbra is elsőrendű feladata a magyar légtér védelme. Bejelentette, hogy a svéd partnertől már megérkezett egy kölcsönbe vett, kétüléses Gripen repülőgép. – Azért kellett kölcsönbe venni, mert megérkezett a légibázisra az amerikai légierő üzemanyag-utántöltő szállítógépe, és megkezdődött a pilóták felkészítése a légi utántöltés begyakorlására – fűzte hozzá. Emlékeztetett arra, hogy a magyar légierő három balti állam légterének védelmét látja el az úgynevezett Air Policing keretében 2015 szeptembere és decembere között.

Felszállás közben a 36-os oldalszámú magyar Gripen. A képre kattintva galéria nyílik (fotók: MTI/Ujvári Sándor)

Hende Csaba hozzátette: Magyarország vállalta, hogy 2019 májusa és augusztusa között ismét részt vesz a balti államok légterének védelmében, amelyhez négy repülőt, nyolc pilótát és mintegy nyolcvantagú műszaki személyzetet kell biztosítani. A miniszter természetesnek nevezte, hogy gondot jelent a tizennégy Gripenből kettőnek a kiesése, de ez nem veti vissza a légierő képességeit. Elmondta, az elmúlt öt évben jelentősen emelkedett a nemzetközi légi gyakorlatokon történő magyar részvétel is. Kiemelte, hogy 2010 és 2015 májusa között 20 nemzetközi gyakorlaton vettek részt a magyar Gripenek, ami intenzív kiképzést biztosított. Kitért arra: 2014 óta Magyarország Kecskemétről látja el Szlovénia légterének a védelmét is, az olasz légierővel közösen. Hende Csaba szólt arról, a képességfejlesztésre is jelentős összeget áldoz a magyar kormány, mert pótlólagosan biztosított 3,5 milliárd forintot arra, hogy a legbonyolultabb feladatok ellátására is alkalmassá tegyék a légierőt. Közölte, hogy a svéd féllel történt megállapodás értemében tíz évvel, 2026-ig megnövelték a gépek lízingjét, azután magyar tulajdonba kerülnek a gépek. Az újrakötött egyezmény értelmében a sarkkör közelében lévő svéd légtérben háromévente éleslövészeten is részt tudnak venni a magyar pilóták.

A honvédelmi miniszter a két Gripen repülőgép balesetével kapcsoltban elmondta: a csehországi esetnél a gép használhatatlanná vált, a vizsgálat előreláthatóan októberre fejeződhet be. Kecskeméten pedig olyan műszaki meghibásodás következett be, amely sem felismerhető, sem elhárítható nem volt. Hende Csaba elmondta, hogy a vizsgálat jelenlegi szakasza szerint a számítógép zavara okozta a balesetet, amelynek következtében a futómű és az azt bezáró ajtó összeszorult. Kecskeméten a Magyar Honvédség egyik Gripen gépe június 10-én hajtott végre kényszerleszállást, a pilóta katapultált. Az esetről szólva a miniszter hangsúlyozta: másfél óráig repült még a repülőgép azért, hogy az üzemanyagot elhasználja, ezalatt a svédekkel konzultálva próbálták a hibát elhárítani. Kitért arra, hogy az elöljáró két lehetőséget ajánlott a pilótának: katapultáljon és ejtse le a gépet vagy próbálja meg hasra letenni és megmenteni a 13 milliárd forintot érő repülőt. – A pilóta az utóbbi lehetőséget választotta – mondta a miniszter, hozzátéve, hogy már az otthonában kezelik a pilótát, műtétre nem volt szükség, a felépülése után, amely egy évig is eltarthat, repülhet is.

Hende Csaba kérdésre válaszolva a csütörtöki balesetről is részletes tájékoztatást adott. (A szolnoki bázisrepülőtér fölött tűz ütött ki a Magyar Honvédség egyik Jak-52-es típusú oktatógépén, a kabin első részében utazó pilóta leszállás közben súlyos égési sérüléseket szenvedett.) A több mint egyórás sajtótájékoztató után bemutatták, ahogy a légibázisról a levegőbe emelkedett az amerikai üzemanyag-szállító repülőgép, majd utána a Gripenek.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Utazzon velünk!

Az első világháborús olasz front déli szakaszát felkereső Isonzó Expressz emlékvonatra jelentkezzen a MÁV Nosztalgia Kft.-nél!

Kapcsolódó hírek

Repülés Légiközlekedés

KLM: százötven nyári célállomás

iho/repülés   ·   2024.03.10. 12:00

A holland királyi légitársaság a nyári menetrendi időszakban hét százalékkal több ülőhelyet kínál az elmúlt év azonos időszakához képest, így a felkínált kapacitás minimálisan marad csak el az eddigi rekordot jelentő 2019-es szinthez képest.