Hetvenegy éves a Gyermekvasút, szombaton buli, időkapszula-nyitással!

iho/vasút   ·   2019.04.12. 18:05
mk45_2006_forditokorongon0

Április 13-án tartják a MÁV Zrt. Széchenyi-hegyi Gyermekvasút napját. A Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány és a budapesti Gyermekvasút közös rendezvénye egyúttal a Kárpát-medencei kisvasúti napok évadnyitója is.

Széchenyihegyen, a Gyermekvasút felső végállomásán szombaton 10 órától térzene várja az érdeklődőket az egykori úttörővasutasokból és jelenlegi gyermekvasutasokból álló fúvószenekar közreműködésével, majd a nyitóünnepség után különvonat indul. A különvonat szerelvényét olyan járművek alkotják, melyeket az elmúlt évben újítottak fel. A vonat élén az 1980-as éveket idéző (narancs-vörös) színterv szerint átfestett Mk45,2006 pályaszámú dízelmozdony lesz szolgálatban. A szerelvénnyel közlekedik majd a retró festésű nagy kilátókocsi és a télen teljesen felújított nagy szalonkocsi is. A különvonat végére pedig a kis kilátókocsi kerül, ami a napokban megújulva érkezett vissza a székesfehérvári járműjavítóból. A hűvösvölgyi végállomáson a Gyermekvasút múzeuma tekinthető meg. A programra a részvételi jegyeket szombat délelőtt a különvonat indulásáig Széchenyihegy állomáson lehet megváltani.

Ezen a szombaton a Gyermekvasút hűvösvölgyi járműtelepe 10 és 17 óra között díjmentesen látogatható. Az érdeklődők megtekinthetik a ritkábban forgalomba kerülő járműveket és hazánk egyetlen motoros keskeny-nyomközű fordítókorongját, valamint megnézhetik közelről a működő gőzöst és a Lego díszbe öltözött C50-es dízelmozdonyt. Ki lehet próbálni a kézihajtányt, akár a legkisebbek is magukra ölthetik az egyenruhát.

Az idei kisvasúti napot egy kivételes esemény is színesíti: Hűvösvölgy állomás épületének alsó szintjén, a gyermekvasutasok zászlófelvonási helyénél 1969-ben befalaztak egy időkapszulát, amelyet 2019-ben lehet kinyitni. 14:30-kor a gyermekvasutas táborban Sásdi Zoltán, az Úttörővasút egykori üzemfőnöke bontja fel a csomagot.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek