Hetvenmillió eurós hitel

MTI/iho   ·   2018.01.05. 16:34

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) hetvenmillió euró (mintegy 21,6 milliárd forint) értékű hitelt hagyott jóvá Bosznia-Hercegovinának az észak–déli európai közlekedési folyosó, az úgynevezett korridor 5C-nek a folytatására, amely a tervek szerint Budapestről indul és Szarajevón keresztül Plocéig tart majd.

A harminc kilométer hosszú autópálya szakasz a boszniai Szerb Köztársaság területén halad át. Dobojnál egy új csomópont is épül, amely összekötő kapocs lesz a Banja Luka-i autópályához, és amelyre az EBRD további tízmillió eurót hagyott jóvá, hogy a munkálatok határidőn belül, még az idén év végéig befejeződhessenek. A kölcsön futamideje 15 év, egy százalékos kamat mellett. A hitelek mellett vissza nem térítendő támogatásokat is kap Bosznia-Hercegovina, például az Európai Bizottság 15 millió eurós (4,6 milliárd forint) hozzájárulását, amelyet ugyanezen autópálya szakaszra hagyott jóvá a testület.

A korridor 5C a legnagyobb infrastrukturális projekt Bosznia-Hercegovinában, a most aláírt szerződéssel az EBRD a boszniai közlekedési szektorba eddig több mint 1 milliárd eurót fektetett. A horvát autópályák vállalat (HAC) még 2015 márciusában adta át a forgalomnak a Horvátországot Bosznia-Hercegovinával összekötő A5-ös (Pélmonostor–Eszék–boszniai országhatár) autópálya fennmaradó, 3,2 kilométeres szakaszát a Sredanci csatlakozási csomóponttól a boszniai határig tartó Svilaj csomópontig. A határon való átkeléshez szükséges, a Száva folyóra tervezett híd még nem épült meg teljesen, az 5C folyosó boszniai részéből ez idáig pedig egy kilométer sem készült még el.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

 

Kapcsolódó hírek