Hiba a rakéta hajtóművében, késik a sárga mustár

iho   ·   2015.01.08. 08:45
cim6

Ismét elhalasztották a Dragon startját, pontosabban csak valamivel több, mint egy perccel a fellövés előtt megszakították a visszaszámlálást. A tervek szerint pénteken próbálkoznak ismét a fellövéssel.

Egy korábbi sikeres start...

A Nemzetközi Űrállomásra készülő teherűrhajó hordozórakétájának egyik hajtóművénél az a mechanizmus romlott el, amely a gázsugár terelésével kormányozza a rakétát: ennek a kormányrendszernek az emelkedés első fázisában rögzítve kellett volna maradnia, de mozogni kezdett, ezért a fellövést irányító személyzet megszakította a folyamatot. A rendszert szállító és működtető magáncég, a SpaceX információi szerint a számítógép a visszaszámlálás egy későbbi szakaszában, vagyis szinte közvetlenül a start előtt ugyanezt a döntést hozta volna meg.

...és az úszó platform, amire a hordozórakéta első fokozatának vissza kellene érkeznie

A fellövést a szokásosnál nagyobb érdeklődéssel várja a szakmai közvélemény, ugyanis a tervek szerint ez alkalommal egy igen izgalmas kísérletre kerülne sor: a Falcon hordozórakéta első fokozata ugyanis azután, hogy a megfelelő magasságba emeli a második fokozatot és a csúcsára szerelt teherűrhajót, visszaereszkedne egy, az Atlanti-óceánon egy uszályra szerelt leszálló platformra, bizonyítva az életképességét annak a koncepciónak, amely szerint nemcsak maguk az űrhajók, hanem a hordozóeszközök is többször felhasználhatókká válnának, és ezzel radikálisan csökkennének az űrbe való kijutás költségei.

Egy korábbi Falcon–Dragon-start alkalmával azt már sikerült elérni, hogy a hordozórakéta valóban simán visszaereszkedett a hajtóművei segítségével a felszínre, de akkor ez csak annyit jelentett, hogy a rakéta finoman belecsobbant az óceán vízébe. Most azonban azt a folyamatot modelleznék, amikor a rakétafokozat már valóban teljes épségében leszáll, és újra indítható.

Az űrhajó egy korábbi repülése: a Dragon az ISS egyik zsilipkamrájánál

A startot egyébként már decemberben végre kellett volna hajtani, de kisebb technikai problémák miatt többször halasztották az indítást, és ezzel mintegy két és fél tonnányi élelmiszer, kutatási felszerelés és a következő űrsétákhoz szolgáló berendezések eljuttatását az ISS-re.

A késés túl sok problémát nem jelent a Nemzetközi Űrállomás ellátásában, mert bőven vannak tartalékok élelmiszerből és minden másból a fedélzeten, azonban a kissé csalódott személyzetnek tovább kell várnia friss gyümölcsre, amit már nagyon szerettek volna.

Maga az űrhajó már többször bizonyította többszöri felhasználhatóságát

Ugyancsak késik a fűszerek feljuttatása, amelyből már valóban kifogytak, Butch Wilmore parancsnok különösen a sárga mustárt hiányolja, de ennél komolyabb problémákat a halasztás nem okoz.

A SpaceX honlapján megjelent információ szerint a start pénteken lesz, hacsak nem jön közbe megint valami probléma.

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek