Dezsők Diósjenőre
A Duna-Ipolyvölgyi HÉV 1909. július 11-én helyezte üzembe az Ipolyság–Balassagyarmat vonalhoz csatlakozó Vác–Drégelypalánk vonalát a Diósjenő–Romhány szárnyvonallal együtt. A Börzsöny keleti lábánál futó vonal – bár egy időben komoly teherforgalma is volt – mindigis megőrizte vicinálisjellegét, a nyugodt tempóban döcögő Bzmotokon legfeljebb a tájban gyönyörködő kirándulók élvezhették az utazást.
A vonal jelenlegi felépítménye hagyományos, hevederes illesztésű, folyóméterenként 48 kilogrammos sínrendszerű vágány vegyesen talpfás és vasbetonaljas alátámasztású. A sínleerősítés szintén vegyes, geós, illetve nyíltlemezes. Az ágyazat zúzottkő, illetve salak. A tengelyterhelés szűk keresztmetszetei a patakokon átívelő hidak: a Jenő-, a Fekete- és a Hévíz-patak hídjai a felújítás után, 17,5 tonnás tengelynyomással akár a Csörgőt is elbírják majd.
Na de hogy kerül a csizma az asztalra, azaz a Desiro a Börzsönybe? Az esztergomi vonal teljes vágányzárjával felszabadultak az ott közlekedő motorvonatok, egy részük Budapest–Lajosmizse között váltotta fel a csörgős ingavonatok nagy részét, a fennmaradók pedig a 70-es vonalon szerelvénymenetben Vácig, majd onnan Diósjenőre közlekednek. Az április 10–30. közötti vágányzár alatt Diósjenő–Drégelypalánk között buszok, onnan Balassagyarmatig a jól ismert Bézék viszik az utasokat.
