Hitelvita a Flirtök finanszírozása körül

iho   ·   2013.02.18. 08:55

Az elszámolási vita a MÁV és a Crédit Agricole Corporate and Investment Bank (CA-CIB) S. A. között keletkezett. A vasút harminc Stadler Flirt motorvonatának 2006-os beszerzését finanszírozó pénzintézet kilátásba helyezte 144,6 millió eurós hitelének felmondását. Az elővárosi vasútvonalakon szolgálatot teljesítő szerelvények üzemben tartása azonban annak ellenére nincs veszélyben, hogy az évek óta szabályosan törlesztett hitelre a fedezetet maguk a vonatok jelentik – erősítették meg a Népszabadságnak az ügyletet ismerő szakértők.

A MÁV első harminc svájci villamos motorvonatának beszerzését kísérő finanszírozási megállapodásról fél éve folynak az egyeztetések. A CA-CIB tavaly ősszel arra panaszkodott: álláspontja szerint a magyar vasút pénzügyi kiegyensúlyozását szolgáló költségvetési beavatkozások sérthetik az évekkel ezelőtt megkötött hitelszerződést. A vasúttársaság járművásárlásánál aláírthoz hasonló, egyéb hiteleit folyósító pénzintézetek kölcsönei ugyanis, a kormányzat pénzügyi szanálásai nyomán előnyösebb feltételek közé kerültek, mint azok, amelyekkel CA-CIB-nak kell beérnie. Úgy vélték, a feltételeket az hozhatná egyensúlyba, ha az állam utólag kezességet vállalna a motorvonatok hiteleire is.

A kezességvállalást kérő banki kezdeményezésről a MÁV tájékoztatta a Nemzetgazdasági Minisztériumot (NGM). A Népszabadság értesülései szerint azonban szaktárca még nem reagált a megkeresésre. De lehetséges, hogy beavatkozására végül nem is lesz szükség. A CA-CIB ugyanis a motorvonatok hitelszerződését garantáló svájci export-hitelbiztosító (SERV) kérésével magyarázta fellépését, illetve a hitelmegállapodás felmondásának kilátásba helyezését. A MÁV és a SERV közvetlen tárgyalásain viszont kiderült, hogy a svájci állami pénzintézet nem ragaszkodik a magyar kormány pótlólagos garanciavállalásához.

Az ügyben a SERV igazgatósága előreláthatólag február 19-i ülésén mondja ki a végső szót. A már összeállított előterjesztés szerint a testület a CA-CIB kezdeményezését nem támogatja majd. Az egyelőre nem hivatalos indokolás szerint ugyanis a hitelbiztosítónál úgy tartják: a svájci motorvonatok megvásárlására felvett hitelét az elmúlt években szabályosan törlesztő MÁV szerződését indokolatlan lenne felmondani. De ezzel együtt valószínű az is, a pénzintézet fenntartja majd magának a jogot, hogy a körülmények megváltozása esetén ismét napirendre vegye a magyar állami garanciavállalás kérdését.

Ha minden az előzetes forgatókönyvek szerint alakul, a CA-CIB kénytelen lesz visszavonulót fújni. Ami nem kényszerítené komoly lemondásra a magyarországi fióktelepét bezáró pénzintézetet. A hazánkból kivonuló bank számára az egyetlen „kellemetlenség” az egyébként folyamatosan fizető magyar vasúttal meglévő kapcsolat fenntartása lehet. Ráadásul a szakértők véleménye szerint a MÁV hitelezője azzal sem járna jól, ha felmondaná a motorvonatok hitelszerződését. A járművek árát ugyanis az állami vasúttársaság akkor sem tudná egy összegben kifizetni, ha akarná. A vonatok lefoglalása pedig teljesen értelmetlen lépés lenne, miután a magyar igényeknek megfelelően kialakított, használt szerelvényekre nincs igény a vasúti piacon.

De ha az események a MÁV számára esetleg kedvezőtlen fordulatot vesznek, a problémát még akkor is lehet orvosolni. A legrosszabb, ami történhet, hogy az NGM kénytelen lesz lépéseket tenni a megörökölt motorvonat-beruházás utólagos állami garantálásáért.

Kapcsolódó hírek