Hogyan is utazhatnak a mozgásukban korlátozottak?

iho   ·   2014.10.27. 21:15
00kicsi

„Az utazást szeptember 15-én kezdte szervezni ismerősöm, a MÁV-Start Elvira alapján. Ott nézte meg, hogy a lehető legkevesebb átszállással történjen az utazás. Még aznap bement a Debrecen állomás információjára és ott kitöltötte a formanyomtatványt, amit erre a célra alkalmaznak. Segítséget is kért az információs hölgytől, mert négy vonatnak az indulását kellett beírni. A hölgy írta be az indulási időket és a vonatok számát. Majd kiment a kinti forgalmi irodába, hogy ott is beírassa a vonatokat. Habár tudta, hogy a szolgálati úton keresztül megkapják, de így biztosan megérkezik az előjegyzés. Nem találta az ügyeletest, így elment ismerősöm megvenni a jegyeket. Mondta a pénztáros hölgynek, hogy beadja neki a megrendelő papírt és az alapján adjon két, kilencven százalékos mérséklésű jegyet oda-vissza. Meg is kapta a jegyeket, kicsit kevesellte az összeget ezért megkérdezte, hogy ebbe benne van minden? A hölgy visszakérdezett: hogy »minden«?

Mondta a pénztárosnak, hogy gyorsvonati pótlék, ha kell, meg ami szükséges még. (Akkor jelezte ismerősömnek a pénztáros, hogy az IC-re neki, kerekesszékes mozgássérültnek nem kell helyjegy, mivel külön mozgássérült szakaszt biztosítanak a vonaton). Hosszas keresés után kiderítette, hogy a Déliből Zánkafürdőre és vissza kell a gyorsvonati pótjegy, hozzáadta. Ismerősöm kifizette a jegyeket és visszakarikázott a külső forgalmistához és beíratta a vonatokat. Majd hazament. Még aznap délután visszahívták, hogy rendben van a rendelésük, és jó utazást kívánt. Két nap múlva egy hölgy jelentkezett, megerősítvén a rendelést. Utazás előtti este (szeptember 20-án) a miskolci állomásról ismét hívta egy úr, hogy biztosan utaznak-e másnap? Ő közölte vele, hogy igen, jó akkor intézkedik, mondta a telefon másik végén a hívó fél.

Emelő...<br>(Kemsei Zoltán felvételei)

Szeptember 21-én reggel a Debrecenből 8.48-kor induló IC 659-essel indultak, ami már akkor öt percet késett. A Nyugatihoz közeledve érezték, hogy sokat késik a vonat ezért kérdezték a jegyvizsgálót, hogy mikor érkeznek meg? A jegyvizsgáló közölte, hogy 35 perc »van a vonaton« – végül 38 percet késett az IC. Kérték, hogy tudna-e telefonálni valakinek, hogy nem az ő hibánkból fognak késni, és a Déliben rendelt külön kocsijuk van, tudnak-e intézni valamit, hogy elérjék. A jegyvizsgáló telefonált valakinek, de a hívott fél azt mondta, hogy ő nem tehet semmit, de hívja a „Havariát”. Ismerősöm előtt telefonált az úr és beszélt a »Havariával«, akinek elmondta a késést és azt mondta, hogy valószínűleg odaérnek időben, de legalább tíz percet kellene, hogy várjon a Déliben a vonat, míg felszállnak. Meg is ígérték, hogy odaszólnak a Délibe. Ismerősömék kicsit megnyugodtak, de siettek, ahogy tudtak. Ahogy a Délibe értek, hajszálpontosan az indulási időben, 12.35-kor, a 974. számú vonat végét látták csupán, ahogy húz ki a Déliből. Azonnal megkérdezték a szolgálattevőt, de természetesen mindenki a másikra mutogatott, hogy »nekik nem szólt senki«. Ott álltak elkeseredve, csomagokkal, WC nélkül. (az egész Déliben nincs egy mozgássérült WC, sőt egy olyan se, amit ne lépcsőn keresztül kellene megközelíteni).

Végül felhívtak engem, tanácsot kérni. Azt javasoltam, hogy gyorsan próbálják elintézni, hogy Székesfehérváron a speciális kocsit kapcsolják le a vonatról, és kapcsolják át arra a vonatra, amivel majd ők fognak utazni. Ugyanis Zánkafürdőn csak speciális kocsiról lehet levenni kerekesszéket.

A WC-zést segítettek megoldani a Déliben egy bent várakozó zónázó vonaton. Majd 14.10-kor egy zónázó vonattal lementek Székesfehérvárra. Ott átkacsolták egy Tapolcáig közlekedő vonatra az előző vonattal érkezett speciális kocsit. Zánkafürdőn különleges megállási engedéllyel lerakták őket (a jegyvizsgáló hölgy azt mondta, hogy 18 órára érnek oda és már 18.27-re ott is voltak)

Visszafelé (szeptember 27-én) elmentek Balatonfüredre és szóltak az állomáson, hogy nem Zánkafürdőn szállnak fel, hanem Balatonfüreden a 19713-as sebesvonatra, amit nyugtáztak is és mondták, hogy van is idejük felszállni. Pontosan felértek a Délibe átmentek a Nyugatiba, ahova bőven a 6108-as (most már tudják: sebesnek csúfolt, pótjegyes) vonat indulása előtt megérkeztek (fél órával az indulás előtt, amit csak azért írok, hogy ha nem késik odafelé annyit a vonat azt is bőven elérték volna). A vonatot még akkor tolták be a vágányra. Jött egy úr és megkérdezte melyik vonattal fognak utazni, amit meg is mondtak neki. Kis türelmet kért és egy perc múlva hozta a beemelőt és kérte, hogy menjenek vele. Felszálltak a vonatra. A vonaton jött a jegyvizsgáló, kérte a jegyeket, amit átadtak, de akkor közölte, hogy gyorsvonati pótjegy is kell. Nekik nem adtak, hiába szervezték pontosan Debrecenben az utazást, vonatról vonatra követve a jegyvásárlást is, többször rákérdezve a jegykiadó dolgozóra is. A jegyvizsgáló hajthatatlan volt, így a vonaton megváltották a pótjegyet, fejenként ötszáz forint büntetéssel »jutalmazva« mozgássérült ismerőseimet.

...és illemhely nincs minden szerelvényen a mozgásukban korlátozottak számára

Hazaérve Debrecenbe, amikor a vonat megérkezett, közel húsz percet vártak arra, hogy levegyék őket a vonatról. A szolgálat azt mondta, nem volt megrendelve a levétel, mert van beépített emelő a kocsiban. A jegyvizsgáló meg azt mondta, hogy neki meg nincs kulcsa a beépített emelőhöz. (Minek a speciális kocsi az emelővel, ha nem adnak hozzá kulcsot?) Így előttük össze is vesztek a vasutasok, azon, hogy ki is intézze a dolgot és végül egy mobil emelővel levették őket. Ezt a műveletet három ember felváltva oldotta meg.

Lent voltak végre a peronon. Eddigre azonban az utolsó villamost lekésték. Hazakerekeztek az éjszakában...”

Az olvasói levelet a MÁV Zrt. Kommunikáció is megkapta, válaszukat az alábbiakban olvashatják:

„Elsősorban sajnálatunkat fejezzük ki a történtek kapcsán és Utasunk szíves elnézését kérjük Társaságunk, valamint minden érintett munkatársunk nevében.

A rendelkezésünkre álló adatok és a vizsgálat alapján megállapítottuk, hogy a megrendelés továbbítása, valamint az érintett állomások, Szolgáltatási Központok értesítése időben és kimutathatóan megtörtént. 659-es számú járatunk szeptember 21-én 32 perces késéssel érkezett a Nyugati pályaudvarra. Üzemirányításunk munkatársa a vizsgálat során elmondta, hogy a jegyvizsgálóval történt beszélgetést követően már nem tudta felvenni a kapcsolatot mozgásában korlátozott utasunkkal. Mivel nem volt információja arról, pontosan hol tartózkodik pillanatnyilag utasunk a Déli pályaudvarhoz képest, a várakoztatás pontos idejéről sem volt módja intézkedni.

A megrendelés alapján a beépített emelő kulcsát a vonatszemélyzet a szolgálatba lépés előtt kapja meg a telepállomáson. Minden jegyvizsgálónak nem áll módunkban kulcsot adni, és mivel a mozdonyok is cserélődnek, a vontatójárműveken sem tárolhatjuk azokat. Ez esetben vizsgálatunk mulasztást állapított meg, így megtettük a szükséges intézkedéseket.

A felhasznált menetjegyeket és pótjegyeket nem állt módunkban vizsgálni, de a leírtak alapján 6108-as számú járatunkon a pótjegy hiánya miatti pótdíjazást vélhetően pénztárosunk figyelmetlensége okozhatta.

Utasunkat vizsgálatunk eredményéről közvetlenül is tájékoztatjuk, egyúttal arra kérjük, küldje meg számunkra a pénztárnál és a vonaton kapott menetjegyeket, hogy megvizsgálhassuk, ki hibázott, egyúttal gondoskodunk a kompenzációról is. 

Biztosítjuk, hogy Társaságunk továbbra is elkötelezett abban, hogy lehetőségeinkhez mérten minden fogyatékkal élő utasunk számára széles körű és színvonalas szolgáltatást nyújthassuk. Arra törekszünk, hogy a felmerült problémákat rugalmasan, Utasaink számára kedvezően oldjuk meg. Bízunk abban, hogy a jövőben nem fordul elő hasonló eset, és utasunkat továbbra is szolgáltatásainkkal elégedett ügyfeleink között üdvözölhetjük.”

* * *

Indóház Online – Hivatalos oldal: hogy ne maradj le semmiről, ami a földön, a föld alatt, a síneken, a vízen vagy a levegőben történik. Csatlakozz hozzánk! Klikk, és like a Facebookon!

Kapcsolódó hírek